Helyi közélet

2014.02.13. 13:35

Felmondott a miskolci színház igazgatóhelyettese

Miskolc - Lemondott igazgatóhelyettesi posztjáról Béres Attila, hallottuk a Miskolci Nemzeti Színház kapcsán a hírt, sőt, még azt is, hogy ő és az igazgató, Kiss Csaba összeverekedtek. Béres Attilától megtudtuk, hogy a hír első fele igaz, a második viszont határozottan nem.

Miskolc - Lemondott igazgatóhelyettesi posztjáról Béres Attila, hallottuk a Miskolci Nemzeti Színház kapcsán a hírt, sőt, még azt is, hogy ő és az igazgató, Kiss Csaba összeverekedtek. Béres Attilától megtudtuk, hogy a hír első fele igaz, a második viszont határozottan nem.– Az ország egyik legjobb színházává, műhelyévé, kísérleti helyszínévé vált a miskolci az elmúlt két évben, ez a hat rendező munkamódszerének, művészeti mentalitásának és a színészeknek köszönhető. Ahhoz, hogy továbbra is a legjobb előadások születhessenek, együtt kell maradnia a művészeti tanácsnak, a rendezőknek, így én is tovább folytatom ez a fajta munkát. Mindezt nem befolyásolja, hogy mint igazgatóhelyettes felmondok – mondta lapunknak Béres Attila.

Firtattuk a felmondás okait, de mint fogalmazott, úgy látja, hogy az okok elhomályosítják a célt és a szándékot, amiért a történet tovább folytatódik, így annak részleteire nem térne ki.

A verekedés kapcsán megjegyezte, parázs viták valóban voltak közte és az igazgató között, de európai emberek mindketten, így verekedésig sosem fajultak volna a dolgok.

– Annak feltételeze is, hogy mi összeverekedhettünk, inkább a Ionesco-i abszurdhoz tartozik – mondta.

Kiss Csaba igazgató az ügyben nem kívánt nyilatkozni.

Kiss Csabát 2012-ben választotta a Miskolci Nemzeti Színházat működtető társaság vezetőjévé a miskolci közgyűlés. A direktorral együtt érkezett rendezőként Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szőcs Artur és Szabó Máté, dramaturgként Ari-Nagy Barbara, és Rácz Attila. Ők alkották/alkotják a színház művészeti tanácsát.

Rácz Attila az előző évad végén távozott, azóta nem tagja a művészeti tanácsnak és a társulatnak.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában