„Imádom a színházat. Ezért élek...” - Portré: Kulcsár Noémi táncos-koreográfusról

Miskolc - Fejben öltenek alakot a koreográfiák. A mozdulat a próbán születik.A koreográfus mesél, a szív szaváról. Rómeó és Júlia egymásra találása az első, igaz szerelem őszinte és tiszta pillanata. A tavasz ébredése ez: belefeledkezés, csupa játék, kíváncsiság. Elragadtatás. Harmónia, szépség. Önmagában is értelmes történet, amelyben nem számít a világ, mert a világ Rómeónak Júlia, és Júliának Rómeó. Egymással kerek. Nézhetnék a másikat örökké, nézhetnénk őket örökké. Két táncos: Tokai Rita, Papp Bálint. Fiatal testek, egymás vonzásában. Reménnyel teljes színpadi költészet, ez egyszer hátha mégis leválik a szerelemről a tragédia, annyira normálisnak és elérhetőnek mutatja ezt a sűrű boldogságot a rendezés. Nem normális, nem elérhető – a gyász súlyos teher, a meghalás fájdalmasan emberi. Lukács Ádám Mercutio-ja méltósággal vonul a nemlétbe, ha a halál mégoly értelmetlen is. Túl a teátrálison, igaznak érezhetően.

Más energiák

A koreográfus igazat mond, amikor a Miskolci Balettet útjára indító rendezéséről hangosan gondolkodik: a táncosoknak nincsenek szavaik, de ott van a testük, hogy érzelmekről beszéljenek vele. Lám, a történet kevéssé fontos, vagy nélkülözhető, a néző mégis megérez valamit a tökéletességből. Honnan a mozgásnak ez a kétségeket nem ébresztő tudása?

Kulcsár Noémi táncosnak tanult, de hamar eldőlt, hogy a koreográfusi munkával szeretné kiteljesíteni a maga számára a táncos létet. Emlegetik, hogy már óvodásként is rendezett, arra pedig ő is emlékszik, hogy a zene mindig mozgásos képeket keltett életre a képzeletében. Fejben öltenek alakot a koreográfiák. „Az alkotás izgatott, más energiákat mozgatott meg bennem” – mondja erről. A nagyon konkrét, klasszikus történettel dolgozó táncszínháztól az absztrakt fizikai színházig minden műfajban alkot. Most táncosként és koreográfusként is igen foglalkoztatott. Egymásba érnek a munkái. Táncol, rendez, táncol. Saját társulattal dolgozik. Mi kell ehhez?

Erős hatás

„Megbízhatóság. Az, hogy ott vagyok, részt veszek, csinálom” – ez talán a titok. A teremtés nála ilyen: a készülő mű kerete megvan, a mozdulatok a próbán születnek. Tudat és ösztön pontosan nem részletezhető viszonya ez: mert a művészt aligha csak a megbízhatóság teszi. Kulcsár Noémi például azt is mondja, az alkotás szempontjából legfontosabb tulajdonsága az improvizációs készsége. Erre építenek is azok a rendezők, akiknél táncol.

Ő viszont úgy van vele: persze, fontos, hogy a táncos személyisége kitöltse az alakítást, de ha ő rendez, a saját mozdulatvilágát, fogalmi rendszereit akarja viszontlátni. Szuverén, a szabadságához ragaszkodó: „sok mindenkivel dolgoztam, külföldön és itthon, de mindig megvolt a saját elképzelésem a táncról, a színházról” – ez a válasza a kérdésre, mennyire formálja alkotói egyéniségét a másokkal közös munka. „Sok erős hatás ért, de elég erős az életemben a saját hatás” – teszi hozzá. „Én csak azt csinálom, amit és ahogyan szeretnék – amit az ember igazán meg akar csinálni, azt képes is megcsinálni ebben a szakmában” – ez összegzés, és művészi kiindulópont. Ez pedig a személyes viszonya ahhoz, amivel foglalkozik: „Imádom a színházat. Ezért élek”.

Bujdos Attila