Helyi közélet

2013.10.15. 16:21

MSZP: az eszközkezelő miatt nehéz helyzetbe kerülnek a társasházak

Miskolc - „Egy hétfői parlamenti szavazás tanúsága szerint a miskolci Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők szerint minden rendben van azzal, hogy a Nemzeti Eszközkezelő bagóért megvásárolja a csaló miskolci fészekrakósok lakásait úgy, hogy ők továbbra is az ingatlanban maradhatnak, immáron bérlőként” – mondta dr. Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján.

Miskolc - „Egy hétfői parlamenti szavazás tanúsága szerint a miskolci Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők szerint minden rendben van azzal, hogy a Nemzeti Eszközkezelő bagóért megvásárolja a csaló miskolci fészekrakósok lakásait úgy, hogy ők továbbra is az ingatlanban maradhatnak, immáron bérlőként” – mondta dr. Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján.Hozzátette: „Az sem probléma nekik, hogy mindezzel az amúgy is nehéz helyzetben lévő társasházakat még nehezebb helyzetbe hozzák.” Mindezt annak kapcsán mondta el, hogy Csöbör Katalin, dr. Zsiga Marcell, dr. Nagy Kálmán és Sebestyén László is elfogadta A Nemzeti Eszközkezelő tönkreteszi a miskolci társasházakat? című hétfői interpellációjára adott államtitkári választ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában