Helyi közélet

2013.09.06. 07:38

Áttáncolnak a házasságkötőbe

Miskolc - Az Ifiházbban nem lesznek nagy termek a táncedzésekhez.

Miskolc - Az Ifiházbban nem lesznek nagy termek a táncedzésekhez.

„Változások várnak az Ifjúsági és Szabadidő Házra. A B épületet elveszik az intézményből, színházterméből pedig raktárt alakítanak ki, mert ez a terem lenne az önkormányzat által nyert 20 ezer laptop elosztó központja” – jelezte lapunknak egyik olvasónk, hozzátéve: a változások miatt a Ködmön Formációs Táncegyüttes elveszíti nagy próbatermét.

Kiköltöztek

Elsőként tehát Simon Csabánál, a Ködmön művészeti vezetőjénél érdeklődtünk, aki megerősítette olvasónk felvetését. Az intézmény B épületéből valóban ki kellett „költözniük”, ahol egy nagy próbaterem állt eddig rendelkezésükre. A színházteremben pedig a színpadi beállításokat végezték. Van ugyan még egy nagy edzőtermük a Tiszai pályaudvar közelében, melyet a TS Hungaria Kft.-től bérelnek, de ez önmagában nem lesz elég. Most tehát további helyiségek után kell nézniük, ami valószínűleg pluszköltséget és pluszfeladatokat jelent majd az együttes számára. Simon Csaba megjegyezte, eddig az Ifjúsági Házban tudtak megtartani szinte minden edzést, a több helyszín viszont több szervezési feladatot ró majd rájuk. Ezen a héten mindenképpen megoldást kell találniuk a problémára, mivel a jövő héten már indul a táncoktatás és az edzés.

Van még terem

A Miskolci Kulturális Központ ügyvezető igazgatója, Némedi Varga Zoltántól azt is megtudtuk, miért kellett a táncosoknak és az egyéb csoportoknak kiköltözniük az Ifjúsági Ház B épületéből. Mint mondta, ebbe a szárnyba költözik a Miskolci Rendészeti Központ, az épület felújítása már el is kezdődött. Megerősítette: itt valóban található egy nagy terem, melyben a Ködmön táncosai edzést tartottak. A színházterem sorsáról azonban még nincs döntés, egyelőre folynak a tárgyalások, hogy valóban ott rendeznék-e be a laptopraktárt és elosztó központot. Ha így lesz, akkor sem kerülnek veszélybe a korábban ott tartott koncertek, versenyek vagy rendezvények, mert a Miskolci Kulturális Központhoz több intézmény is tartozik, melyek szintén rendelkeznek színházteremmel, jelezte Némedi Varga Zoltán. Azt is hozzátette: az Ifjúsági Házban működő művészeti vagy egyéb csoportok számára keresnek megfelelő helyet, úgyhogy a munkájukat a jövőben is zavartalanul folytathatják. A Ködmön esetében például felmerült, hogy a Petőfi utcai volt házasságkötő teremben próbálhatnának a táncosok. Az Ifjúsági Ház színháztermének bérléséért egyébként bérleti díjat kapna az intézmény, mivel a laptop-projekt ezt a költséget is tartalmazza, jegyezte meg.

- ÉM-HE -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában