Helyi közélet

2013.07.26. 08:49

Crazy FM interjú: DJ Suna

Dj Suna a magyar Dj válogatott oszlopos tagja,és hazánk egyik tehetséges feltörekvő lemezlovasa! Szabi vele beszélgetett a Happyend Mix műsorban!

Dj Suna a magyar Dj válogatott oszlopos tagja,és hazánk egyik tehetséges feltörekvő lemezlovasa! Szabi vele beszélgetett a Happyend Mix műsorban!

Mikor és hogyan kerültél közel a diszkózáshoz,melyik volt az első komolyabb fellépésed közönség előtt?

A diszkózáshoz már nagyon korán közel kerültem a zene szeretete miatt, ami a 90es évek elejét jelenti. Igyekeztem mindig a lehető legközelebb lenni a suli discok és táborozások alatt a lemezlovasokhoz és a technikához is. Szívesen pakoltam és ahogy lehetett segítettem is, mellette persze folyamatosan gyűjtöttem és szereztem be a zenéket és a videó klipeket is.

Otthon egész szép kis gyűjteményem van ebből, bár néha ennek a szüleim nem örültek, mert üres kazetta hiánya lévén, pár film is eltűnt akkor. Az első komolyabb fellépés már az Akropolishoz köthető, ami úgy ért, hogy gyakorlatilag aznap estére egyedül maradtam, mint az aznapi vendég dj fel- és levezetője.

Ezzel nem is lett volna baj, viszont előtte még nem volt ilyen, a kolléga is kb 1,5 órát késett, így gyakorlatilag telt ház előtt debütáltam. Természetesen előtte is játszottam már warm up-ként, de ilyen sokáig és ennyi embernek nem, hiszen mindig ott volt a ház rezidense, aki hamarabb beállt már a pultba. Kezdőként kicsit féltem is, hogy elfogynak a zenéim…

Akropolis! Mit jelent számodra a club,és az ottani közeg?

Nehéz ezt szavakba önteni, ez azért már csak 14 éve tartó szerelem a részemről. Rengeteg barátot, ismerőst, emléket, storyt, munkát-gyakorlást és szórakozást jelent, hiszen számomra ott kezdődött minden, 15 évesen.

Lehet, hogy erről már egy könyvet is tudnék írni, bár nem tudom rajtam kívül mennyien olvasnák el, én azért lehet többször is.

Nagyon sokat köszönhetek a disconak, azoknak akik lehetőséget adtak nekem, bíztak és bíztattak, legyen az főnök, barát, ismerős vagy abszolút nem utolsó sorban a közönség. Sokan kérdezik, hogy nem unom még?

A válaszom mindig határozottan nem, egyszerűen imádom ha eljön a szombat este és menni kell, minden este egy új buli, új történet, nem lehet sablonból és megszokásból csinálni. Ha valaki ezt látná rajtam azonnal szóljon, mert akkor valamit nagyon nem jól csinálok.

Oszlopos tagja vagy a magyar Dj válogatottnak,akikkel járjátok az országot,és ahol tudtok segítitek a rászoruló gyerekeket,milyen érzés a csapat tagja lenni?

Minden úgy kezdődött, hogy egy edzőmeccset játszottunk velük, aztán részt vehettem egy közös edzésen is, amely innentől kezdve állandó vasárnap esti elfoglaltsággá vált. Majd az egyik edzés után, úgy döntöttek, hogy ha van kedvem, akkor részükről semmi akadálya, hogy én is a csapat tagjává válljak.

Nekem ez óriási megtiszteltetés volt és az a mai napig, hiszen nem csak azokkal az emberekkel lehetek, akikre felnézek és sokat is tanultam, hanem egy nagyon nemes célt is képviselünk.

Sokan nem tudják, hogy ez a tevékenység nekünk abszolút karitatív, hiszen a rendezvények alkalmával, amikor focizunk, zenélünk és gyűjtünk, teljesen ingyen tesszük, hiszen nem kérünk fellépési díjat, minden ami befolyik az gyerekeknek és gyerekekért megy.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Bízom benne, hogy csak felfelé vezet az út. Szeretném minél jobban elsajátítani a produceri tevékenységet, bár az igaz, hogy volt már benne részem 3 éve,de az sajnos abba maradt, szerencsére azért ott is voltak rész sikerek, hiszen jó pár helyen játszották a zenéinket, még külföldön is, amiket az akkori producer társammal készítettünk.

A Dj válogatottal szeretném ha az eddig odaadott összeget az éven meg tudnánk duplázni és mások is észrevennék, hogy közösen nagyon nemes és jó dolgokat lehet létrehozni.

Ami a discózást illeti, ha most alá kellene írnom újabb 14 évet az Akropolisban, gondolkodás nélkül megtenném, hiszen az azt jelentené, hogy továbbra is igény van arra, amit ott csinálunk.

Természetesen szeretnék ahol csak lehet megfordulni zenélni és szórakoztatni, legyen az Magyarország vagy külföld, hiszen aki már látott játszani az láthatta, hogy nem unalomból és muszájból csinálom ezt, hanem azért mert imádom és ez az életem…

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában