2013.03.11. 13:05
Üzenet "mindenkinek": "Kevés a hely, ahova léphetek"
Miskolc - Figyelemmel követtük a beléptetést szombaton és a diósgyőri ultrák kinti szurkolását is testközelből néztük.
Miskolc - Figyelemmel követtük a beléptetést szombaton és a diósgyőri ultrák kinti szurkolását is testközelből néztük.Szombat, egy óra múlt kevéssel. A villamos megállótól fiatalok érkeznek az ott lévő italbolthoz, amely egy hölgy nevét viseli, a becézett változatát. A kép a szokásos, ahogyan meccsnapokon jobbára van: tömeg, koccintások, poharak, üvegek az asztalokon, halkabb, hangosabb mondatfoszlányok, jobbára arról, ami a mérkőzéshez tartozik. Játékosok, esélyek, győzünk... Az ellenkező oldalon is tumultus, ugyanilyen környezet, ugyanilyen emberek, szotyit kínáló árus, állítja, hogy ,,nagyon finom, és még meleg”. Egyelőre nem egy irányba tartanak a drukkerek, a precízebb, az előrelátó, a problémákat nem szerető már az új kapuk felé baktat, markában szorongatva névre szóló bilétáját.
- Igyekeztünk gyorsítani a jegyvásárláson, nem kell a lakcímet megadni, és az információkat szóban is elfogadjuk. Ahogy látja, nagyon partnerek a szurkolók, hamarabb jönnek, köszönjük ezt a hozzáállást. Egyelőre nem tudok fennakadásról – mondja Körmöndi Zoltán, a DVTK marketing igazgatója. Tényleg. Nincs sor a ,,naposnál”, de még csak negyed kettő. Attila Pácinból tett meg több mint száz kilométert a barátaival: ,,Nem tudjuk milyen a rendszer, de mindjárt odaérünk a kapukhoz, és kiderül” – válaszolja, amikor megállítjuk. – ,,Nekem nincs kifogásom ellene, ha Európába akarunk menni, akkor kell.” Aztán az is kiderül, hogy a kis társaságból mindenki bérletes, egyikük testvére utazott fel korábban Miskolcra, hogy elintézze az ,,ügyet”. Krisztián Borsodszirákról jár a DVTK- katlanba, neki a haver vásárolta meg a jegyet, de nem csupán neki, hanem még hét másik cimborájának, mindannyian ellátták az ismerőst a bediktálandó adatokkal. Egy óra huszonhárom. Némileg nő a bejutásra várók létszáma, a beléptetőnél biztonsági ember magyaráz egy barna prémkabátos úrnak, hogy miként, hová tegye a bilétát, hogy mehessen tovább, a forgóvillák közé. Sikerül. Három, másik szektorba igyekvőknek a kavicsoson kell kerülni ,,Ötös kapu hátul” – szól az eligazítás. Aztán azt hallani, hogy aki jól láthatóan megtermett, az átlagnál súlyosabb, annak nyissák ki nyugodtan a rendes kaput. Amíg itt állunk, addig nem fedezünk fel olyat, akinek erre lenne szüksége.
Takaró a mellhez
Három tagú család kerülget autókat a parkolóban, a negyven éves Laci – Novajidrányból - elhozta feleségét, Mónikát és kisfiukat Simont is: ,,A neten néztem, hogy miként kell használni a kaput, szerintem fog menni” – vallja be készségesen, aztán párja csatlakozik hozzá: ,,El kell fogadni ezt a rendszert, a kamerákat, máshol, Angliában is bevállt, aki csak szurkolni jön, annak nincs kifogása ellene”. Szürke az ég, úgy látszik ma már nem vált szebbre, világosabbra, a köd is szitál, enyhén.
A kettes kapunál tulajdonképpen senki, fennakadás így semmi. Ötvenen túl járó, bajuszos fazon menne éppen befelé, hosszacska esernyőjével, amikor az ottani ,,security”-s rászól, hogy ,,...azt nem lehet bevinni... Vigye haza!” – ez a tanács tőle, mire a dühöngő bátyó eszmél, s ennyit küld vissza: ,,Hová, Sajópálfalára?” Főtt kukorica illata teríti be az ajándékbolt környékét, ahol egy konténerben szintén pénztárakat alakítottak ki. Öten-hatan toporognak, míg tíz lépésnyivel odébb a tribünre feljutni akarók nagyjából negyvenen. Piros dzsekis, középkorú fan több mint rutinos, befelé fordul, mialatt melléhez szorítja takaróját, ülőpárnáját.
Tizenöt perc múlva kezdődik az összecsapás, a ,,Hé, fiúk!” rigmus hallatszik a távolból. Elindultak az ultrák, onnan, a presszótól. Nem mennek be a stadionba, oda, ahol évek óta hangulatot keltenek, mert tiltakoznak, úgy vélik, nem így kellett volna mindezt... Az állóhelyi szektorokból temérdek tekintet követi vonulásukat, nagyjából százötvenen-kétszázan vannak. Előttük egy transzparens ,,Kevés a hely, ahova léphetek” felirattal, szemből nézve a jobb sarokban egy kamera is fel van festve az anyagra. Eléjük szaladnak sokan, telefonnal videóznak, képeket készítenek, áll ezen a sávon busz, autó, tehergépjármű. A honi fociszövetségnek üzennek, rövid és velős jelzővel, amiben minden kritika benne foglaltatik. A többség húszon túl, kevesebben már a harmincat is elhagyták, és nagyjából ugyanennyien húsz alatt. A volt jegyárusítónál bekanyarodnak, lassít a menet, a vállapból ítélve egy alezredes lehet, aki eléjük lép, és kéri őket, hogy ne akadályozzák a forgalmat, húzódjanak le. Megteszik. Tűzoltó autó araszol, benn a műsorközlő próbálja lázba hozni a nézőket.
Ahol nem kell regisztráció
Ismerős figura az előmondó. Ő az, aki mindig háttal a pályának irányította eddig a társait, semmit sem látva az adott meccsből (ami a legkevésbé érdekelte), megafonnal a kezében diktált, vezette fel a következő rigmust. Most is ugyanezt teszi, csak nem a kerítésen állva, hanem a kinti aszfaltcsíkon, viszont az odaadás, a szenvedély ugyanaz. Dobok segítik, aki itt áll, majdhogynem mindenki partner, egymás után érkeznek az ismertebbnél ismertebb dalok. Itt szabad a sörözés, szabad a dohányzás, tizennyolc lehet az a kislány, aki barátja kezét szorongatja, s akinek a kabátján szalag, azon pedig nagy betűvel: ,,Zrínyi”. A járdán, az éneklőktől harminc lépésnyire rendőrök posztolnak, rohamsisakjuk fénylik, ruházatuk hiánytalan, bevetésre alkalmas.
A távolság és rácsok miatt nehezen kivehetőek a pályán történtek, a lelátók által nem eltakart sávban hol négy-öt játékos bukkan fel, hol kétszer annyi. Sál, valami piros-fehér nem mindenkinél akad, ám ez csak a külsőség, belül nincs olyan, akinek ne a Diósgyőrért dobogna a szíve. A szabadrúgás gól meg is dobogtatja azt, igaz, némi fáziskéséssel reagál erre a tábor. ,,...hódítsuk meg a nagyvilágot..." – éppen ez megy tőlük, mialatt idomos srác félrehív egy másikat, aki láthatóan nehezen talál egyensúlyt, hogy nyugodjon meg, semmi balhé, de ha el akarja vitetni magát a rendőrökkel, akkor csak lépjen oda hozzájuk. Fentről, az eredményjelző alól kékruhás pásztázza kamerájával az összegyűlteket, halk reakció egy kapucnis legénytől, hogy ,,Lyukóban és a számozott utcákban kellene ezt csinálni...” A rend őreinek szünetben feladatuk akad, egy két emberes csetepaténak kell véget vetniük a szemközti közben. Az ultrák rohannak arra, de kisvártatva visszatérnek. Kérdezzük arról egyiküket, másikukat, hogy akkor hogyan tovább, amire az a felelet, hogy ahol nem kell regisztráció, ott ott lesznek a jövőben is. ,,Sok ember szimpatizál velünk, ezt mondták, de bementek. Úgy halljuk, egy másik vidéki stadionban lassan állni sem lehet majd... Akinek színház kell, az járjon...” – közlik, megjegyezve: a szervezet szurkolói élet veszélybe került, és az a hangulat is, amely Diósgyőrt mindig is jellemezte... Felhozzák azokat a pozitív dolgokat, amikkel segítettek, az évekkel ezelőtti, sportcsarnokba szervezett focigálát, a gyűjtéseket, a Rakaczki Bence melletti kiállást, az aggódást érte, azt, hogy ha nincsenek szurkolói megmozdulások a múltban, akkor talán már futball sincs... ott, benn... A második félidő gyorsan elszalad, lankadatlanul mennek a rigmusok, mígnem a végén egy beszólás borítja a rendet. Kijövő néző – ezt adták tovább – azt vágja a ,,táborhoz”, hogy ,,Miért nem jöttetek be?”. Na, egyikük rá is mozdul, közelről ismertetné meg öklét a firtatóval. Gyorsan rendőrök, valakit lekapcsolnak. Felállnak az egyenruhások, miközben egyre többen hagyják el a stadiont. Az ultrák azt remélték, talán elkocog a kerítésig a csapat, és megköszönik a buzdítást. A percek mennek, de a játékosok már levonultak. ,,Szarnak ezek ránk. Itt kiabáltam kilencven percig, és még csak ide sem jöttek...” – vonja le a következtetést egy fiatal, kötött sapkás gyerek, aztán elindul a villamosmegálló felé...
ÉM-MI
