Nézőpont: A kert számolva jó

Jóapám mesélte: annak idején, a második világháború után annyira zavaros volt a föld- és teleknyilvántartás, hogy valamit csinálni kellett. A legegyszerűbb ötlet az volt, hogy mindenkit kiállítottak szó szerint a földje végébe, és ott felvették a helyszínen az adatokat. A kisbíró kidobolta, az emberek mentek és kész-passz. Kiss László jegyzete.Most el kellett telnie úgy majd hetven évnek, hogy újra kidobolták, mindenkinek be kell jelentenie a földjét, de a legkisebb zsebkendőnyi területet is, jelesül ki a föld használója: ugyanaz, aki a tulajdonos, avagy más. Rendesen szitkozódtak a honpolgárok, a zavaros kommunikáción, meg azon dühöngve, hogy fizetni is kell – igaz ez utóbbit visszaszívták időközben. Most már csak a kitöltés, és a bejelentés procedúrája marad – igaz az se egyszerű.

Különösen azok voltak idegesek, akik csak egy zártkertecskével büszkélkedhetnek, mert elképzelni nem tudták, mi a jelentősége annak, hogy a földhivatalokban fellelhető adatokon túlmenően kiderüljön: a zártkerti párszáz négyzetméterén nem ő, hanem valaki más, mint földhasználó kapálja a veteményest. Különben is ennek az egész zártkerti világnak amúgy is ezer baja van. Hol vannak már azok szép idők, amikor kis hazánk egyetlen hatalmas hétvégi telek-birodalom volt? Mindenkinek kellett egy zsebkendőnyi parcella, rajta egy bódéval, és lehetett kijárni földet túrni. Egyszerre virágzott ez ki a lakótelepek térhódításával, hiszen valahova jó volt kiszabadulni az ötven négyzetméterből. És tény, a normális gyümölcs és zöldség is hiánycikk volt – bár aki belevágott, megtapasztalta, hogy nem is olyan egyszerű azt előállítani.

Na, akinek meg ment, annak több lett, mint kellene, így elrendelték, hogy a zöldségboltok vegyék meg a kiskerti terményeket. Volt egy kollegám, aki vett egy láda zöldértes almát, és egy óra múlva visszament, hogy beadná, mint saját terményt. Elzavarták, mondván, hogy ezt az ütődött, foltos, éretlen árut már hogyan vennék be?

A fénykornak a szocializmussal együtt vége lett. Elmúlt a zsigulis, lakótelepes, betongarázsos korszakkal együtt. A vég ott kezdődött igazán, amikor kezdték feltörni sorra a kis házakat, elhordani a termést, no meg felnőtt egy második, harmadik nemzedék, és ők már nem szeretnek kapálni, szatyorban cipelni a répát, kisgatyában állni este a szőlősor végén, és csapdosni a szúnyogokat a lábuk szárán. Gyerekként szenvedő alanya voltam a kiskerti fénykornak, és nehezen tudtuk megértetni apánkkal, hogy ugyebár ez az ő hobbija lenne, és nem pedig a család egészére kiszabott kényszermunka. Érezhető volt, hogy ez nemzedéki kérdés valójában, itt a világok ütköztek meg a kapálni vagy nem kapálni ürügyén.

Futás közben sok elhagyott kiskertet láttam. Látszott a hajdani gondosság, a sziszifuszi munka nyoma, de az is, hogy jó ideje már nincs gyomlálás látástól vakulásig. Valami elmúlt, múlik folyamatosan, és nem marad fenn, csak a régi töredéke. Viszont prímán össze lesz írva most már. Sokkal nyugodtabban alszom így, mert rendnek lennie kell!

- Kiss László -

„Zártkert” ügyben módosítás várható

Akár termelnek ott, akár nem

Borsod-Abaúj-Zemplén - A legkisebb „zártkertet” is be kell(ett) jelenteni, 6 ezer forint befizetése mellett.