Helyi közélet

2012.12.11. 13:43

"Vigyázzak apura és a virágokra"

Borsod-Abaúj-Zemplén - Roland már ugyancsak várja a karácsonyt, ami „nem olyan, mint mikor anya élt, de azért jó”.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Roland már ugyancsak várja a karácsonyt, ami „nem olyan, mint mikor anya élt, de azért jó”.Varga Roland egyike azoknak a sajátos nevelési igényű „martinos” diákoknak, akik a miskolci Szemere Kollégiumban laknak, s akik karácsonyát Segítünk akciónkkal szeretnénk örömtelibbé tenni.

Fekete karácsony

Először arról kérdezzük Rolandot, volt-e az életében olyan karácsony, ami másmilyen volt, mint a többi.

– Nekem már volt egy ilyen, nagyon szomorú, fekete karácsonyom, 2011-ben, amikor anya meghalt, apát pedig épp akkor rúgták ki a munkahelyéről – osztja meg velünk. Sötét szeme mint a mélységes kút.

Siet hozzáfűzni:

– De már dolgozik apa, van állása.

Kettesben apával

Roland 17 éves, 31 esztendős. Mint fogalmaz, most még a „9-10.-et nyomja”, pék-cukrász szeretne lenni. Egyetlen bátyja Romániában él, így amikor hétvégente és és szünidőben hazautazik Szihalomra, kettesben vannak otthon az édesapjával.

– Jobban szeretek otthon lenni, apa mindig vár rám. Én is szoktam segíteni neki takarítani, kocsit csinálni, főzni. Egy makarónit vagy egy tojásrántottát én is le tudok készíteni. Karácsonykor is jól megvagyunk. Meglátogatjuk Egerben a Mamát, apa anyukáját, aki ilyenkor apának a kedvencét főzi: töltött káposztát. Mindig csomagol is nekünk... Míg anya élt, addig jó volt, vidámabb volt, de azért így is jó. Apa is jól tud főzni, mákos kalácsot, kakaós csigát például.

Roland elárulja: úgy érzi, édesanyja vele van, vigyáz rá. Halála előtt elbúcsúzott tőle.

– Azt kérte tőlem, vigyázzak apura, és locsoljam a virágokat. Sok virágunk van, kint is, bent és, és én tényleg ápolom őket, amikor otthon vagyok.

Roland vágya karácsonyra egy érintőképernyős mobil, egy M-es póló, apukájának egy autós rádió a régi Renault-ba, a nagyinak pedig egy DVD-lejátszó, hogy hallgathassa a zenét.

ÉM-SzK


SEGÍTSÜNK EGYÜTT!

Kérjük Olvasóinkat és az Észak-Magyarország céges partnereit, csatlakozzanak akciónkhoz!

Kikért, kiknek?

Az Észak-Magyarország karácsonyi Segítünk akcióját idén a Szemere Kollégium sajátos nevelési igényű középiskolás diákjai és a Tüskevár Tagiskola alsósai számára indította

Mit szeretnének?

A nagyok főként műszaki és kozmetikai cikkeket, továbbá ruhaneműt, sporteszközt szeretnének (részletek múlt szombati számunkban), a kicsik kívánságai pedig csütörtöki cikkünk szerint: babák, babakocsival, bábok, 6-10 éveseknek való ruhácskák, kisautók, kistraktorok, mágneses rajztáblák, édesség.

Hová, meddig?

A szépen becsomagolt ajándékokat szerkesztőségünkbe (Zsolcai kapu 3. 3. emelet) várjuk, legkésőbb december 17. délelőtt 9 óráig.

Visszacsatolás

Amelyik adományozónk engedi, lefotózzuk az ajándékával. A két közösség karácsonyi ünnepségéről képes riportban beszámolunk.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában