Csattanó: Trauma

Fiatalemberként azt hittem, hogy a férfi legfontosabb feladata az életben, hogy minél több nőt megismerjen.Szerencsés voltam, lévén, hogy özvegy édesanyám egyetlen, imádott, fölöttébb jóképű, zenei és egyéb tehetséggel bőven megáldott gyermeke voltam. Így aztán a fent említett legfontosabb életelvem szerint élhettem az életemet, egészen ifjúkorom alkonyáig. Huszonhat éves voltam, amikor szívbeteg édesanyám könnyes beszélgetés alkalmával közölte velem, szeretné, ha megnősülnék, mert már csak az unokák jelentenének örömet az életében, és ki tudja mit hoz a holnap. (Zárójelben megjegyzem, hogy a számomra végtelenül unszimpatikus barátnője is kapacitálgatta, hogy térítsen jó útra)

Nos, számomra kész volt a kőkemény konfliktus! Imádtam a nőket és a nőtlenséget. Imádtam az én szívbeteg édesanyámat, aki eddig soha nem kért tőlem semmi komolyat, mindig csak adott. Tehát a kérése - lelkiismereti okból - parancs volt számomra. A kőkeménynek nevezett konfliktus egy fél év alatt úgy elhatalmasodott, hogy pszichés alapon lebénultam (mindkét lábam combtőből) és tolókocsiba kerültem. Miután tudat alatt éreztem, hogy állapotom nem végleges, zenéléssel, sakkal és humorral - baráti társaságban próbáltam átvészelni ezt a tragikusnak tűnő időszakot. A nappalok lelki probléma nélkül teltek-múltak, az éjszakáim azonban zaklatottak és éber álmokkal telítettek voltak. Két álomképet kiemelek a sok közül: 1. Koldusként (mindkét lábam combtőből hiányzott) hullámpapír kötegen ülök egy aluljáróban, s fölöttem édesanyám unszinpatikus barátnője csevegett a férjével. Néhány mondatuk igencsak szíven ütött. Például: 1. Bezzeg a mi lányunk segítség nélkül megáll a saját lábán. 2. Mindig is két lábbal állt a realitás talaján. 3. Hát igen, a fejéről hamar a talpára állítja a dolgokat. 4. Már csitrinek is igen talpraesett volt. 5. Legény legyen a talpán, aki megakarja hódítani.

A második álomképem helyszíne a katolikus templomunk volt, ahol éppen házasságkötési ceremónia zajlott. Feltűnő volt, hogy a menyasszony mellett nem állt senki. Egyszer csak megpillantottam magamat a tolókocsiban és édesanyámat, aki a fejemet simogatva a menyasszony mellé tolt. Felnéztem rá (mármint a menyasszonyra) és üvölteni kezdtem: ,,Neeem! Neeem!!! Istenem, segíts!" És segített, mert néhány másodperc múlva azon kaptam magam, hogy (édesanyám boldog örömére!) hirtelen gyógyult lábaimon a nappali szoba közepén toporzékolok. A villámgyors traumát az okozta, hogy a 2-es számú álomképen a menyasszony édesanyám unszinpatikus barátnője volt. És a poén: ő lett az anyósom. Kiderült róla, hogy kedves, aranyos teremtés. Édesanyámat a három rosszcsont fiú unokája már rég kigyógyította a szívbetegségéből.

A sakkozó berkekben Gábli mesternek titulált sakkpartnerének történetét lejegyezte:

 - Oláh Pál -