Csattanó - Kínos utazás

A férjem barátja (nevezzük Sándornak) egyszer villamossal utazott valahová a városban. A jáművön összetalálkozott egy rég látott, kedves ismerősével, Józsival. Nagyon megörültek egymásnak, kölcsönösen érdeklődtek a másik hogyléte felől, hogy milyen változás történt az életükben az eltelt idő alatt. A villamoson nagy volt a tömeg, zsúfolt volt, megtelt utasokkal. Nekik kettejüknek már csak állóhely jutott, kapaszkodni is alig tudtak az ülőhelyek fölött. Kedélyesen beszélgettek, felidéztek közös emlékeket, mígnem egyiküknek, Sándornak tüsszentenie kellett. Ez azonban olyannyira sikerült, hogy ideje sem volt elővennie a zsebkendőjét vagy legalább a szája elé kapnia a szabad kezét.

Ezért a tüsszentés erejétől a műfogsora az előttük ülő hölgy ölében landolt. A hölgy a váratlanul ölébe pottyant, szokatlan ,,ajándék" láttán levegő után kapkodott, majd írtózva mutogatott a ,,szörnyre" és sikoltozni kezdett. A közelben álló utasok természetesen erre ijedten mind a hang irányába fordultak, hogy mi baj történhetett. A távolabbi utasok pedig aggódva találgatták, egymástól kérdezgették, hogy talán rossszul lett, megsérült valaki, netán segítségre van szüksége? Valaki a tömegből még azt is javasolta, hogy meg kellene állítani a villamost is. Amikor azonban kiderült, mi okozta a riadalmat, nagy derültség lett úrrá az embereken. Fel-felhangzott a kuncogás, nevetés. Eközben történetünk főszereplőjét, Sándort kiverte a veríték. Úgy érezte, megnyílik alatta a Föld, és menten elsüllyed szégyenében. Egy gyors mozdulattal felmarkolta a hölgy öléből a protézisét és visszahelyezte a szájába. Bár a kínos helyzet csupán néhány percig tartott, Sándor számára óráknak tűnt. Annyi lélekjelenléte maradt még azért, hogy sűrű mentegetőzés és bocsánatkérés közepette a következő megállóban leszálljon a villamosról. Pedig még meg sem érkezett utazása céljához.

- Lukácsné Tóth Annamária -