Csattanó - Elmaradt a tánc

A régmúlt időkben nagyon-nagy hagyománya volt vidéken a sátoros lakodalomnak. Mivel apám nagyvőfélykedett falunkban, így olyan lakodalomba is hivatalos volt családunk, amelyhez rokoni szálak nem fűzték. Nagyon szerettem a falusi lagzikat, főleg amely rokoni volt, hetekkel a lagzi előtti készülődés engem szinte elvarázsolt. A sátor készítéséhez a faanyagot, az üstökbe valót és az étkészletet általában a rokonok, szomszédok biztosították. A sátor befedésére a ponyvákat túlnyomórészt a MÁV-tól bérelték. Az elmaradhatatlan csigatészta készítése már hetekkel a lagzi előtt elkezdődött. Elérkezett a várva-várt nap, nem csak a menyasszony és a vőlegény várta a nagy eseményt, hanem mi is, gyerekek. Ahogy említettem apám vőfélyeskedése után én is jogosult voltam a kisvőfélykedésre, amelyhez vőfélykendő is dukált. Mikor már idősebb, nagyobb fiúcska lettem, nem vállaltam a kisvőfély szerepét, jobban szerettem a cigányzenekar közelében tartózkodni. 16-17 éves koromban már nagyon sok barátra tettem szert. Ha hivatalos voltam a lagziba ezek a barátok a sátor környékén rendszeresen megjelentek vacsoraidőben. Na, nem azért, mert éhesek vagy szomjasak voltak, csupán a kíváncsiság hozta oda őket. Főleg arra voltak kíváncsiak, hogy hány széplány hivatalos a lagziba. Vacsora időben a hivatlanokat általában megvendégelték, ha mégsem, akkor mi hivatalosak próbáltunk a sátorból valamit kicsempészni. Én nem voltam híve ennek a műfajnak, kellemetlenül éreztem és szégyelltem magamat a háziak előtt. A hivatlanok - nem a barátok - alighogy kiléptem a sátorból, körbeálltak és jelezték, hogy elfogyasztanának egy kis ételt, italt. Egy idő után már zavart a követelőzésük és úgy döntöttem, hogy valahogyan csökkentem az étel-ital iránti vágyakozásukat. A hangadónak elmondtam, a sátorból én számukra ételt-italt ki nem hozok! Megemlítettem a társaságnak, ha fel tudják térképezni, hogy a sátor belsejében hol foglalok helyet, ott a két sátorponyva takarja egymást, esetleg ot próbálok részükre juttatni valamit. Alig hogy helyet foglaltam anyám mellett a sátorban megszólalt egy hang kívülről, itt vagyok. Mondtam neki legyen már türelemmel, amint sikerül az asztalról valami hasznosat szereznem, majd én szólok. Kis várakozás - szóltam neki, sikerült megszereznem az anyagot, nyúljon be két kezével a két ponyva közt és megkapja a szerzeményt. A szerzemény nem volt más, mint egy levesszedőkanál. Mikor a kezét a két ponyva közt bedugta a levesszedőkanállal közepes erősségű csapást mértem rá. A történtek után igyekeztem a társasághoz a sátor mellé, hogy érzékeljem a ,,sértett" reagálását, de gyanúsak letek, túl vidámak voltak! Kis idő múlva visszamentem a sátorba, leültem anyám mellé, aki majdnemhogy sírt, pityergett, gondoltam meghatotta az ifjú pár egymásra találása, boldogsága. Kértem mondja el mi váltott ki belőle ezt a szomorúságot, hát elmondta! Mikor kimentél a barátaidhoz valaki a sátorponyva alatt egy tárggyal elütötte a bokámat. Azt az ütést nekem szánták a leveseskanál miatt, nem vették észre, hogy én már a ,,támadás" előtt távoztam anyám mellől a sátorból. Szegény anyám nagyon szeretett táncolni, de azon a napon számára elmaradt a tánc.

- id. Feczkó János -