Helyi közélet

2012.11.15. 18:49

Új fenntartó, új igazgatók

Miskolc - Néhány hetes előkészítés után elkezdik működésüket a tankerületek.

Miskolc - Néhány hetes előkészítés után elkezdik működésüket a tankerületek.A köznevelési intézmények új struktúráját, valamint a munkájukat január 1-jétől elkezdő tankerületek igazgatóit mutatták be csütörtökön a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatalban. Mint ismeretes, a köznevelésről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően január 1-jétől az iskolák fenntartását az állam veszi át. A fenntartói feladatok koordinálását a központi és területi szervekből álló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) végzi. A területi szervezeti egységek a tankerületek és megyeközponti tankerületek lesznek (az országban összesen 198), ezek vezetői pedig a tankerületi igazgatók. Egyelőre sok a kérdés, sok a kérdőjel az újonnan kinevezett tankerületi igazgatókban is, de mindannyian lelkesen kezdenek hozzá munkájukhoz.

Előkészítik

A csütörtöki sajtótájékoztatón váratlanul jött programja miatt nem tudott megjelenni a KIK elnöke, Marekné dr. Pintér Aranka, ezért az új intézményrendszert Társy József, a B.-A.-Z Megyei Kormányhivatal kabinetfőnöke ismertette. Elöljáróban elmondta: az a törvény, ami az intézmények átadás-átvételét pontosan szabályozza, egyelőre az országgyűlés előtt van, zárószavazása a jövő héten várható. A KIK az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézménye, de a tankerületek a kormányhivatallal és az önkormányzatokkal is szorosan együttműködnek majd. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 16 járásnak megfelelően 16 tankerület lesz, a megyeközponti tankerület Miskolcon működik. A tankerületi igazgatóknak a következő hetekben elő kell készíteniük a január 1-jei indulást: meg kell oldaniuk az elhelyezést, valamint meg kell teremteniük a személyi és technikai feltételeket.

Kiss Gábor, a miskolci önkormányzat alpolgármester azt hangsúlyozta: mivel a nagyobb települések ezután is ellátják a közoktatási intézmények működtetését, szoros együttműködésre lesz majd szükség annak érdekében, hogy az oktatási intézmények az eddigi vagy még jobb színvonalon működjenek tovább. Demeter Zoltán országgyűlési képviselő pedig jelezte: az új igazgatók előtt álló legfontosabb feladat az oktatás minőségének javítása és az esélyegyenlőség megteremtése.

ÉM-HE


Tankerületek és igazgatók megyénkben

Miskolc: Mariscsák István, Gönc: Antal Jánosné, Tiszaújváros: Bozsikné Vig Marianna, Cigánd: Buda József, Sárospatak: Donkó József, Tokaj: Dr. Dankóné Patkó Kornélia, Putnok: Dr. Váradyné Nagy Andrea, Edelény: Hernádi Attiláné , Mezőkövesd: Kiss László, Ózd: Kovács Ottó, Szerencs: Nyiri Tibor, Encs: Pocsai Enikő, Sátoraljaújhely: Rózsás Andrea, Mezőcsát: Szaniszló László, Kazincbarcika: Székelyné Varga Mária Ágnes, Szikszó Vadasné Joó Katalin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában