2012.11.26. 08:18
Jegyzet: Vidéki nótaszó
<em>Állítólag „nóta” rádió lesz a vidéki stúdiók hullámhosszán – miután felszámolják az utolsó helyi rádiós műhelyeket is, hamarosan. Első lépcsőben nagyjából pár évvel ezelőtt már bezártak regionális tv és rádió stúdiókat, majd egy évvel ezelőtt jelentősen csökkentették a létszámot a megmaradóknál, most pedig itt a vége. Nem csak a szakmabeli együttérzése mondatja velem, hogy nagy kár, sőt mondhatom, nagy hiba. Hanem az a rossz érzés, hogy itt a vidék megint csatát vesztett. És amit egyszer bezárnak, azt ki nem nyitja senki</em>. <strong>Kiss László jegyzete</strong>.
Állítólag „nóta” rádió lesz a vidéki stúdiók hullámhosszán – miután felszámolják az utolsó helyi rádiós műhelyeket is, hamarosan. Első lépcsőben nagyjából pár évvel ezelőtt már bezártak regionális tv és rádió stúdiókat, majd egy évvel ezelőtt jelentősen csökkentették a létszámot a megmaradóknál, most pedig itt a vége. Nem csak a szakmabeli együttérzése mondatja velem, hogy nagy kár, sőt mondhatom, nagy hiba. Hanem az a rossz érzés, hogy itt a vidék megint csatát vesztett. És amit egyszer bezárnak, azt ki nem nyitja senki. Kiss László jegyzete.Nem hiszem, hogy ezt párt vagy politikai ügy lenne. Aki egy kicsit is ismeri a vidéki stúdiók történetét eddig, az mindig is a vidék és a főváros küzdelméről szólt. Még az átkosban a helyi vezérek mindig szerették volna, ha a Magyar Rádió és a Televízió helyi stúdiói fejlődjenek, gyarapodjanak, növekedjenek. Hiszen ez egyet jelentett a város súlyának- és saját befolyás-növekedésével, fokozott jelenléttel a központi médiában. Volt idő, amikor Miskolcon nemcsak új tévéstúdió és rádiós székház építése látszott a küszöbön állani, hanem még egy szinkronstúdióé is. Álom volt már akkor is. De nem hiszem, hogy az azóta eltelt harminc-negyven év alatt egyetlen városi vagy megyei vezető akadt volna, aki ne szerette volna legalább megtartani ezeket a stúdiókat. Az a józan helyi önérdek ugyanis sosem változott, hogy ne legyünk megint kevesebbek, szegényebbek, lecsúszottabbak. De hát egy fejnehéz országban nehéz a végekről bármit is elintézni.
Persze az állami rádiózás és televíziózás fénykora óta sok víz lefolyt a Dunán. A hajdani egyetlen állami médium népszerűsége visszazuhant, itt vannak a kereskedelmiek, akik tarolnak. Ráadásul létrejöttek a helyi, részint önkormányzati, részint vállalkozói kereskedelmi rádiók és televíziók is, nagy a verseny a hallgatókért, nézőkért. Így azután lehet azt is mondani, hogy lám a nézőknek, hallgatóknak sem kell a vidéki közszolgálati, állami műsor. De ez egy olyan történet, mint amikor mondjuk nem fejlesztenek egy autótípust, aztán csodálkoznak rajta, hogy nem veszik. Volt idő, amikor a vidéki stúdiók hálózatba kapcsolásával létrejött volna egy új országos vidékrádió gyakorlatilag ingyen. Állítólag a pletykák szerint egy magas rangú vezető azt mondta: ezt az ökörséget, megcsinálni a főadó, a Kossuth vetélytársát?
De valójában ez az egész nem médiaszakmai ügy. Hanem annak az ezeréves hazai kormányzati gondolkodásnak az újabb fejezete, amely a vidéket másod-, harmadosztályú helyként kezeli az ott lakókkal együtt. Nézzünk csak körül! Finnországban, rokonainknál az állami rádió és televízió felét egyszerűen letelepítették a legnagyobb vidéki városban. Társadalompolitikai gesztus, szemlélet, és szellemi élet teremtés: semmi köze a médiaszakmához. Szlovákiában pedig számos vidéki stúdió működik ma is, ráadásul ezek önállóak a rendszeren a belül, nem a sokadik leágazásai a nagy központnak.
Magyarán mindez csak azon múlik, fontos e valakiknek ott fenn, hogy vidéken ne tűnjenek el újabb szellemi műhelyek, értelmiségi munkahelyek, maradjon valami, aminek a szerepe, kisugárzása messze több, mint az előállított műsoré. Nálunk nem fontos, ez világos üzenet. Majd hallgatjuk azt, ami helyette lesz, hogy egészen biztosan jól megértsük: megint jól elhúzták a nótánkat.
