Helyi közélet

2012.11.22. 13:01

„Meglepett, hogy csak rólam szól”

Miskolc - Ferencz István építész lelkét felmelegíti, hogy ő 2012 Múzsa díjasa.

Miskolc - Ferencz István építész lelkét felmelegíti, hogy ő 2012 Múzsa díjasa.Ferencz István építész veheti át januárban az ez évi Miskolci Múzsa Díjat. Személyét Puskás Péter javasolta, aki a Miskolci Múzsa Díj támogatója, valamint tanácsadó testületének tagja, és nem mellékesen maga is építész.

– Mint a Múzsa Díj egyik alapítója, rendkívül fontosnak tartom, hogy a művészeti ágak díjazottjai között az építészet is szerepeljen – mondta lapunknak Puskás Péter. – Ferencz Istvánt pedig azért tartom teljesen alkalmasnak az elismerésre, mert a díj adományozásának egyik kitétele, hogy olyan ember kapja, aki a város jó hírét messzire viszi. Ő épp ilyen, Miskolcon dolgozott sokáig, a Miskolci Építész Műhely alapítója Bodonyi Csaba és Plesz Antal mellett. Munkája során olyan épületeket adott a városnak, melyek országos hírnevet szereztek nemcsak neki, de Miskolcnak és a megbízóknak is.

Puskás Péter néhány példát említett: a Zenemalom épülete, a Miskolci Egyetem jogi kara és díszaulája vagy az avasi, jezsuita egyházi együttes. Felhívta a figyelmet: Ferencz István szakmai munkája mellett kiváló nevelő is volt, amit az is bizonyít, hogy sokan választották őt mesterüknek, például maga Puskás Péter is.

– Személyében olyan ember kapja meg a Miskolci Múzsa Díjat, aki számtalan embernek adta át az építészet szeretetét, a szakma iránti hitvallását – fogalmazott.

Miskolc az otthon

A díjazottat, Ferencz Istvánt természetesen arról kérdeztük, hogyan fogadta az elismerés hírét. Az építész bevallotta, mivel hosszú ideje már nem él Miskolcon, ezidáig nem is hallott a Miskolci Múzsa Díjról. De az még jobban meglepte, hogy a városban az átadó ünnepség mekkora nagy esemény, és hogy az egész este csak róla szól majd.

– Felhívtam egy-két miskolci barátomat, hogy toborozzanak közönséget – mondta nevetve az építész, hozzáfűzve -, felmelegedik a lelkem attól, hogy nekem ítélték a díjat. Az én koromban a sokféle díj mellett ez különlegesnek számít, hiszen nem állami kitüntetés, hanem civil emberek kezdeményezése és elismerése.

Ferencz István azt mesélte, neki mindig Miskolc marad az otthon. Amikor az autópályán Gyöngyöshöz ér, akkor már érzi, itthon van. Rokonai már nem élnek itt, de a barátok igen. A gyerekkori és a sportegyesületekben szerzett barátok és természetesen a munka során megismert kiváló szakemberek.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában