Helyi közélet

2012.11.23. 18:54

A miskolciakra építenek

Miskolc - Nem egy egyszerű klubot, hanem alkotóházat terveznek a belvárosba.

Miskolc - Nem egy egyszerű klubot, hanem alkotóházat terveznek a belvárosba.Irodalmi estek, kamaraszínházi előadások és kiállítások mellett nagy közönséget vonzó koncerteknek is helyet ad majd az a kulturális- és szórakozóhely, amely szombaton este nyílik Helynekem néven a Szinva terasz közelében.

– Már régóta álmodozunk egy olyan helyről, ami a belvárosban van, s ahol klubjelleggel lehet zenét hallgatni – mondja Hankó Vanda rendezvényszervező, aki elárulja, családi vállalkozásban nyitják meg a klubot. Úgy döntöttek, komplex módon próbálják működtetni, így fontos szerepet kapnak majd a felolvasóestek, a kisebb, klubszerű programok is. Tervezik, hogy dzsesszkoncerteket is tartanak, és a népzene felé is nyitnak, a koncertek mellé táncházat is szerveznek majd.

Kezdő művészek

– Az elejétől kezdve fontos volt, hogy ne csak befutott nevek kapjanak itt helyet, hanem akár kezdő művészek, írók, költők is bemutatkozhassanak nálunk – fogalmaz Hankó Vanda. Hozzáfűzi, persze a „húzónevek” sem maradnak el.

Egy, már évek óta pusztulóban lévő családi ház alakult most át a klubbá. A házhoz egy udvar is tartozott, effelé üvegtetőt emeltek, itt lesz majd a koncertterem. Az épületnek két bejárata lesz, az egyik a Szinva terasz felől, itt egy csendesebb, kávéházba lép a vendég. A másik ajtón a főutcáról lehet belépni, ez egy romkocsmába vezet.

– A romkocsmák régóta kedvelt helyek Budapesten, most szeretnénk itt is meghonosítani – jegyzi meg Vanda. Három helyiségből áll, az első az irodalmi, a második a zenei, a harmadik pedig a színházi szoba ehhez illő dekorációval. A belső tér a koncertterem, amely galériával is rendelkezik.

Tematikus programok

– Szeretnénk, ha alkotóházzá válna a klubunk. A miskolciaknak épülünk, így szeretnénk elérni, hogy a miskolciak találják ki, milyen legyen. Ők is adhatnak ötleteket, hogyan alakítsuk tovább a teret.

Hankó Vanda hangsúlyozza, felvették a kapcsolatot az önkormányzattal, akik nagyon sokat segítettek a megvalósításban, és azóta is támogatják őket. Kérdeztük, nem merészség-e ma, a válság idején egy ilyen helyet nyitni, ám Vanda szerint nem az. Magyarázza, a szellemi részében mindig is biztosak voltak, és hatalmas lendülettel indultak neki. Szerintük bármilyen nehéz is ez az időszak, ilyesfajta kikapcsolódásra kell, hogy legyen igény.

A ház este fél 7-kor nyit szombaton este, 10-től a Bohemian Betyars koncertezik. Az első két hét tematikus programokat kínál, az első hét címe: 30Y.

Szerdán Rocklitera-zen kiállítás nyílik, csütörtökön a Jelenkor című folyóirat irodalmi estje lesz. Pénteken Beck Zoli unplugged koncertje várja az érdeklődőket, szombaton pedig 30Y koncert zárja a hetet.

ÉM-HM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában