Nézőpont: Mire jó a pirosbetűs?

Praktikus nép lettünk mostanság. Ismerőseimtől hallom, hogy sokan az elmúlt hétvégén ellátogattak a temetőkbe, vagy e hét elején esténként megteszik majd, és azután csütörtöktől – a mindenszentek valódi piros betűs ünnepétől – príma hosszú hétvége következik, amit jól ki lehet használni. Dehogy akarok én követ dobni arra, aki ezt teszi. Hiszen nem történik más, mint az ünnep” civil értelmezése”, és ennek nagy hagyománya van nálunk. Kiss László jegyzete.A dolog talán onnan is gyökerezik – a modernizáció hatásai mellett –, amikor egyszer csak lettek olyan ünnepeink, amikről nekünk megmondták, hogy ünnep, beírták a naptárba, szabadnapot kaptunk. Április 4., november 7. Még március 15. is belemosódott egy kicsit a Forradalmi Ifjúsági Napok nagy ötletébe, karöltve a Tanácsköztársaság március 21-i ünnepnapjával. Most nem mennék bele az elmúlt rendszer alázásába vagy történelmi fejtegetésekbe, elég legyen annyi, azért olyan nagyon nem sikerült a magyarokat meggyőzni arról, hogy ezeket az ünnepeket úgy belülről, spontán, lelkileg és családilag is átéljék, magukévá tegyék.

Viszont voltak ezek az ünnepek mint szabadnapok, és ha jól találkoztak a hétvégékkel, akkor egész szép szabadidősáv alakult ki. Mondhatnám, hogy ebben a praktikus ünnepszemléletben volt valamiféle fityisz a hatalom felé, de csak részben. Maga a hatalom is kezdett egyre érdekesebben viselkedni. Az ünnepségek szép lassan átcsúsztak az ünnepnapok előtti munkanapra – tudjuk le előre – csak az állami, vagy kiemelt megemlékezések résztvevői voltak kénytelenek koszorúzni, vonulni, amikor a többi magyar halandó a kiskertjeit kapálta.

Vannak persze kikezdhetetlen és abszolút politikaálló ünnepeink. Ki karácsonyozna, mondjuk két nappal hamarabb, vagy szilveszter este is furcsán festene 29-én, de locsolkodni is izgalmas kezdeményezés lenne egy-két nappal húsvét előtt. Nem beszélve egy augusztus 21-i tűzijátékról. Igaz azért anno ezeket is megpróbálták erodálni egy kissé, például jól emlékszem, hogy erősen terjesztett nézet volt, hogy a karácsonyfát nem a Jézuska, hanem a Télapó hozza, aki nem a Mikulás, hanem annak orosz verziója.

Nyilván nem csak politikáról van itt szó, hanem arról is, hogy a szabadidő, szabadnap egyenlő lett a fogyasztással: hiszen mehetünk vásárolni, wellness-ezni, éttermekbe. Erre pedig ráugrott a kereskedelem, a biznisz, és észre sem vesszük, mennyi csábítás veszi körül azt az időszakot, amikor tudható, nem kell a munkahelyi gályákon az evezőt húznunk, hanem a zsebünkben cincogó forintokból költhetünk is. Akár irigyelhetjük is azokat a nemzeteket, akik ugyanazon ünnepeket ülik évszázadok óta. Érdekes lehet egy olyan világban – társadalomban – élni, ahol nem írták át a történelmet, és nem rajzolták át a jelképeket pár évtizedenként. Szerintem meg sem tudnánk szokni eleinte, vagy lehet, hogy unnánk. Mindenesetre várni kell egy pár emberöltőt, lehetőleg változatlan ünnepkörrel, és akkor megnézni, mi is van Magyarországon. Hátha akkor majd már nem fordul elő, hogy az utcán járó fiatalok a tévékamerának azt mondják: ’56-ban a törökök szállták meg Magyarországot.

- Kiss László -