Helyi közélet

2012.09.24. 07:35

Keressük Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobb iskoláját

Miskolc - Melyik a megye legjobb iskolája? Amelyikre a legtöbben szavaznak!

Miskolc - Melyik a megye legjobb iskolája? Amelyikre a legtöbben szavaznak!

Kedves diákok, pedagógusok, szülők! Új játékot indítunk ma (hétfő) délutántól internetes portálunkon a www.boon.hu-n. Szeretnénk tudni ugyanis, hogy melyik a megye legjobb iskolája. A cím elnyeréséhez nem kell semmi mást tenni, mint megkeresni portálunkat, és szavazni, szavazni, szavazni! Hiszen ki ne szeretne a megye legjobb iskolájába járni, tanítani, vagy gyermekét oda íratni? Most bármelyik iskola elnyerheti a kitüntető címet, akár a legkisebb település legkisebb iskolája is, ha az a legtöbb szavazatot tudja összegyűjteni. A verseny ma délutántól indul, és egészen október 24-éig tart. Tehát érdemes a szavazást már ma elkezdeni, hogy a határidő végére nehogy lemaradjon valamelyik intézmény.

Mindenki kattintson!

A megye legjobb iskolája címet ezúttal csakis a közkedveltség alapján ítéljük oda. A leghatásosabb módszer tehát az, ha az iskolák mozgósítják minden diákjukat, minden szülőt, a pedagógusokat, és mindazokat, akik egykor az intézménybe jártak, vagy csak valami miatt szép emlékek kötik oda. Hiszen minél többen kattintanak az intézményre, annál nagyobb az esélye, hogy elnyerik „A megye legjobb iskolája” címet, az ezzel járó serleget, és az Észak-Magyarországban egy egyoldalas bemutatkozási lehetőséget.

Bemutatkozásra természetesen a szavazás ideje alatt is lehetőség van. Az iskolák küldhetnek magukról rövid írást, melyet elhelyezünk a portálunkon, így tájékoztatva a szavazásban résztvevőket, hogy miért érdemes az illető intézményére voksolniuk. Ezt a bemutatkozást a [email protected] elektronikus levélcímre várjuk.

Az iskolákat sokféleképpen lehet értékelni, és létezik is számos lista, melyek megmutatják, hol a legszínvonalasabb az oktatás, hová járnak a legjobb tanulók, melyik iskolából jutnak be a legtöbben gimnáziumba vagy egyetemre, melyik intézmény milyen tanulmányi versenyeken szerepel sikeresen, hová járnak a legeredményesebb sportolók, vagy hol táncolnak, énekelnek a legszebben. De most nem ezek a szempontok számítanak. Csakis az, hogy melyik iskolát kedvelik a legtöbben, azaz mennyien szavaznak rá. A versenyt két kategóriában hirdetjük meg: általános iskola, és középiskola kategóriában. Így serleget is kettőt osztunk ki, és mindkét győztes egy egész oldalon mutatkozhat be az Észak-Magyarország megyei napilapban.

Itt lehet szavazni az iskolákra! 

Melyik megyei általános iskolát tartja a legjobbnak? >>>

 

Munkára fel!

Tehát munkára fel! Aki szavazni akar, keresse meg internetes portálunkat, a www.boon.hu-t, azon belül lépjen a „Keressük a megye legjobb iskoláját” oldalra. Itt már csak saját iskoláját kell megkeresni, és kattintani, hogy egy hónap múlva a cím büszke tulajdonosa lehessen. Minden diáknak, szülőnek, pedagógusnak jó versenyzést és sok sikert kívánunk!

 Azok a jó versenyek és bulik

Tudjuk persze, hogy mindenkinek az a legjobb iskola, ahol jól érzi, jól érezte magát, ahol olyan pedagógusok tanítják, tanították, akik példaként állnak előtte. A jó iskolában persze nemcsak tanulni lehet, hanem sok-sok barátot szerezni, izgalmas közösségi programokat szervezni.       

A felnőttek még nyugdíjas korukban is szívesen emlegetik legjobb barátaikat, legműveltebb és legemberségesebb pedagógusaikat, az iskolai kirándulásokat, a ki mit tudokat, a szinte vérre menő sportversenyeket és persze a klubdélutánokat, az iskolai bálokat, ahol első szerelmükkel találkoztak.

Most itt a lehetőség! Pár kattintással bárki győzelemre segítheti egykori vagy jelenlegi iskoláját. A tét nem kevés. Hiszen a győztes intézményt nem csak dicsőség éri, de az egész megye megismeri.


Miskolc - A "melyik a megye legjobb iskolája" projektünk minden portálunk főoldalán elérhető hétfőn délutántól.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában