Jegyzet: Vége, eleje

A jó hír ebben a nehezen elfogadható helyzetben a Tudásgyár és a hasonló kezdeményezések léte - Bujdos Attila írása.

Zár ma a miskolci Tudásgyár – a Szépmesterségek Alapítvány és a Factory Sportaréna programja, másfél éve alatt a kortárs művészetek használatával próbált kapaszkodókat adni középiskolásoknak, a világ megértéséhez. Az ilyenre szoktuk mondani: hiánypótló – míg elemi igény és szükséglet, hogy felfogjuk és megértsük azt, amiben élünk, a kortárs művészetek alig is találnak utat a hivatalos oktatáson és a kulturális intézményrendszeren keresztül a befogadókhoz. A jó hír ebben a nehezen elfogadható helyzetben a Tudásgyár és a hasonló kezdeményezések léte, de kérdés, mi van ezeken a programokon túl. Van-e bármi. Úgy értem: kár lenne engedni a semmibe hullani a projektzárók másnapján - van értelmes gondolat, ami életre hívta, vannak olyanok, akik hisznek benne, tehát létrehozták, működtették, lett használható modelljük, került hozzá tapasztalatuk.

Azért mondom ezt, mert nem általánosan ismert tény, hogy a miskolci civil szervezetek összességében több milliárd forintot szereznek pályázatokon, támogatóktól az általuk fontosnak tartott célok szolgálatában, gyakran olyasmit csinálva, amit bár a helyhatóságnak kellene, de amire közben a helyhatóság nem képes: erre nincs se embere, se pénze. A gond, hogy a civilek nem igazán vélik felfedezni a helyi hatalom érdeklődését, és támpontok híján abban sem lehetnek biztosak, számít-e az önkormányzat a tettrekészségükre, a munkájukra. Számít-e, hogy itt vannak, dolgoznak. Tudnak-e róluk, egyáltalán. Felfogják-e, hogy a civil kezdeményezések nélkül mennyivel szegényebb lenne a Mi Városunk, a civilekkel való együttműködés révén mennyivel gazdagabbá tehetnék. Átérzik-e ebben a felelősségüket, és azt, hogy a közös jövőnk részeként saját politikai jövőjük is ennek a kapcsolatnak a függvénye.

Ha az önkormányzat nem érdeklődő, nem keresi a közelséget a helyi közösségek szervezeteivel, ha nem mindenkivel tárgyal, és akivel igen, arról sem tudható, hogy vele meg pont miért, az persze cseppet sem jó, de talán nem is helyrehozhatatlan hiba. Ha igazán akarják, akkor bármikor megtehetik, bármikor elkezdhetik a párbeszédet (és az erre való készségnek adták is némi tanújelét részvételükkel lapunk civil kerekasztalának munkájában). Tartsuk szem előtt: a párbeszédnek az érdekek azonossága adhat értelmet - a többi között, hogy legyen olyan világos, irányadó és követhető koncepció, amiből kiderül: mit szeretnének kihozni az együttműködésből, hogyan lehet annak köszönhetően jobb mindenkinek, ki mit tehet ezért.

Bujdos Attila