Nézőpont: 850

A rossz hír maga elégséges indok rá, hogy valami értelmeset mondjanak arról, mi is volt a baj pontosan - Bujdos Attila írása.

Sikeres városként mutatta be Miskolcot párttársainak a kisebbik kormányzó erő egyik, itteni országgyűlési képviselője. Az ilyesmivel teljesen értelmetlen és reménytelen is vitába szállni, nyilván ilyennek látja, azért beszél róla így. Nekem, mondjuk másmilyen jelzők jutottak volna az eszembe édes anyanyelvünk – a világ legbonyolultabb helyzeteit is rendkívül érzékletesen leírni képes – gazdag szókészletéből, de hagyjuk: erre is vonatkoznak az előbb mondottak, különbözőek vagyunk, és az életet önmagában már ez is képes szebbé, vagy legalább szórakoztatóbbá tenni.

Azért hozom mégis szóba a Mi Városunk idézett értékelését, mert nyilván van valami az érzéseinken és a véleményünkön túl, lényegében a világ a maga valójában van ott, és erről roppant hiányosnak tetszik a tudásunk, ami nem túl jó starthelyzet, mindennapi küzdelmeinkhez.

Egy helybéli ellenzéki városatya például azt olvasta politikai ellenfelei fejére, hogy elügyetlenkedtek egy majdan 850 munkahelyet eredményező beruházást, ami nagyon rosszul hangzó kijelentés a munkanélküliség szorításából kitörni képtelen országrészben – és ráadásul a felkészületlenség, az ügyetlenség vádjával árnyalja a „sikeres város” minősítést. Magától persze nem hozta volna szóba, hogy az ő pártja sem volt képes teljesíteni a 8000 új munkahely létrehozására vonatkozó ígéretét, márpedig nem tudta teljesíteni, és erről – szerintem – nem is annyira a vezeklés okán lenne jó beszélnie, hanem azért, mert a kudarcnak az ő esetükben is oka kellett legyen. Felteszem, nem üres ígéretnek szánták, dolgoztak érte, szereztek elég olyan tapasztalatot, ami tanácsként ezeknek az újaknak is hasznos lehetne. Ha nemcsak az volna a cél, hogy rábizonyítsák a kudarcot ezekre az újakra, hanem az eredmény, hogy ne legyenek újabb kudarcok.

Jelzem, a másik oldal reakciójából is hiányzik az alaposság. A Mi Alpolgármesterünk például azt rója fel, hogy a politikai ellenfél „méltatlan és udvariatlan” módon támad. És bár érdemes lenne kicsit elidőzni annak a gondolkodásmódnak az elemzésénél, amelyik ebben az egész történetben az udvariasság hiányát tartja a leginkább fájdalmasnak, mégis azt mondanám, ne ragadjunk le itt: ezek a munkahelyek tényleg odalettek. Ilyenkor talán mégsem a rossz hír hozóját kellene gyepálni, mert a rossz hír maga elégséges indok rá, hogy valami értelmeset mondjanak arról, mi is volt a baj pontosan, hogy ne maradjunk magunkra a feltevéseinkkel. Mit tettek, és mi kellett volna még, hogy elkerüljék, elkerüljük a kudarcot: konkrétabb tervek és ígéretek, ügyesség, több igyekezet, befolyás, nagyobb politikai hátszél, csuda tudja – ha igaz, hogy tartanak még más vasakat is a tűzben, ez mind lényeges, hogy képben legyünk, mire számíthatunk. Számíthatunk-e másra, mint a tények felszínén mozgó, önigazoló mondatokra.

- Bujdos Attila -