Helyi közélet

2012.04.24. 19:04

Leszakadó régiók csökkentett minimálbéren

Miskolc - Veszélyes folyamat, hogy a munkaszerződéseket a polgárjogi szerződések felé igyekeznek eltolni.

Miskolc - Veszélyes folyamat, hogy a munkaszerződéseket a polgárjogi szerződések felé igyekeznek eltolni.

Magyarországon egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek a leszakadó régiók, nő a munkanélküliség, alacsonyak a keresetek, romlottak az életkörülmények - készített rövid helyzetelemzést dr. Borsik János az Autonóm Szakszervezet Szövetségének elnöke kedden Miskolcon. Sok ember számára már ebben az évben bizonytalanná vált a megélhetés, a munkahely, a családok jövője - tette hozzá. Több munkáltató nem tudta végrehajtani a munkabérek kötelező emelését, a névleg megemelt minimálbér nem jelent több keresetet, csak több adót és megnövekedett kiadásokat a vállalkozásoknak – hangsúlyozta. Az új egykulcsos adó igazságtalan és aránytalan, megtöri a társadalmi szolidaritást - emelte ki az elnök. A regionális minimálbér ötlete elképesztő, tovább rontaná az amúgy is leszakadt térségek helyzetét - mondta. Az új Munka Törvénykönyv életbelépésével kapcsolatban felhívta a figyelmet rá: veszélyes folyamat, hogy a munkaszerződéseket a polgárjogi szerződések felé igyekeznek eltolni. Kérdésünkre, a frissen bejelentett új adótípusokról kifejtette, hogy többek között az egykulcsos Áfa miatti 540 milliárdos hiány hatásának véli. - A miniszterelnök a legegyszerűbb megoldást választotta, azokat bünteti, akiket a legkönnyebb elérni – fogalmazta meg dr. Borsik János.

ÉM-PGY

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában