Nézőpont: Óvónéni a szekrényben

Senki nem hiszi el -teljes joggal -, hogy az állam jól használná fel a becsülettel bepengetett adómilliárdokat. Kiss László jegyzete.

Egy fővárosi anyuka meséli, hogy magánóvodába kellett íratni a gyereket több okból. Egyrészt, mert nem tudta benyomni állami oviba, másrészt bevallotta őszintén: úgy gondolta, hogy ott jobb helye lesz. (Ma már nem gondolná így.) A magánovi ára igen húzós volt: kereken százezer havonta. Lassan kiderült a némi üzleti vénával és tapasztalattal megáldott anyuka számára, hogy az oviban sok minden abszolút feketén megy. Például maguk az óvónénik jelentős része nincs bejelentve. Olyannyira, hogy amikor belefutottak egy ellenőrzésbe, az egyik illegális óvónénit a vezetőnő egyszerűen bezárta a szekrénybe amíg tartott a rajtaütés. Az ovisokat meg nem vetették alá kínvallatásnak, így megúszták a dolgot.

Nem tudom, emlékeznek-e arra a rendkívül nevetséges országos televíziós reklámkampányra, amit abból az okból indítottak, hogy adjunk számlát, kérjünk számlát mindig. Odáig persze rendben van, hogy az elmélet így fest: ha rendben mennek a dolgok, azaz mindenki szépen adózik, minden legális, akkor végül is az mindannyiunknak jó, mert több adóbevétel több munkahelyet, erősebb szociális védőhálót teremt.

És ez nem is jelent sok papírozást, mert élénken él az emlékezetemben a voralrbergi taxis arca, amikor számlát kértem, majd írt nekem valamit egy papírra, amin vicces kis grafika is volt egy taxiról, benne egy integető sofőrrel. Nálunk egyelőre teljesen ellenkező irányba mennek dolgok: az állam szorítja a prést, az emberek menekülnek, amerre látnak. Afféle fogócska ez, macska egér harc. Kialakult mára egy teljesen szürke, vagy fekete zónában mozgó szolgáltatás-termelés szövevény az autószereléstől az élelmiszer előállításon át sok egyéb szolgáltatásig. Gyanítom, ha nem lenne, közelebb lennénk sokkal a társadalmi robbanáshoz, mert ez a jövedelem tart el milliókat. Jelenleg ez a szomorú igazság. És persze az is, hogy így jutnak sokan extra profithoz azok, akiknek amúgy is van belőle.

Mindennek az alapja a tapasztalatokon alapuló abszolút bizalmatlanság. Senki nem hiszi el - teljes joggal -, hogy az állam jól használná fel a becsülettel bepengetett adómilliárdokat. Majd szépen elfüstölik valahova és ennyi. Ettől még annak a családnak, aki úgy ahogy némi fekete jövedelemre támaszkodva él, nem lesz jobb egy milliméterrel sem, sőt tuti a csőd. Ha meg az állam meg enged a présből, mindenki úgy gondolja: ez nekem már régen jár, na még szép, hogy zsebreteszem, és marad minden régiben.

A választásokon a szavazatmennyiségeket hajlamosak a pártok a bizalom jeleként értékelni. Annyiban igaz is, hogy a győztes ígéreteiben jobban bízunk, mint a vesztesében. De valódi bizalomról addig szó sincs, amíg azt gondoljuk, hogy az állam egy a zsebünkben kotorászó, gátlástalan gépezet, amelyikre rábízni a napi boldogulásunkat enyhén szólva kockázatos. Ezt megváltoztatni csak úgy lehetne, ha elkezdődne valami, ami nincs Magyarországon: választási ciklusokon, pártokon átnyúló, azok felett álló, közmegegyezéses gazdaság és társadalompolitika. 

- Kiss László -