Helyi közélet

2012.03.23. 08:00

Átvehető a jó gyakorlat

Miskolc - A bíróságok munkáját nagyban segíti az új központi igazgatás.

Miskolc - A bíróságok munkáját nagyban segíti az új központi igazgatás.

A megyében 178 bíró dolgozik, az összes státusz be van töltve, mely létszám elegendő ahhoz, hogy az eljárásokat ésszerű időn belül, szakszerűen lefolytassuk - mondta el Sisák Péter, a Miskolci Törvényszék elnöke a csütörtöki éves megyei összbírói értekezlet után. Az új rendelkezés, a bírói felső korhatár leszállítása kapcsán 6 bírónak szűnik meg a megyében a szolgálati viszonya.

– Ki merem jelenteni: ez nem fog gondot okozni a megye bíróságainak a működésében 2012-ben – jelezte az elnök. A perek száma tavaly enyhén növekedett, ám az érkezett ügymennyiségnél többet dolgoztak fel a bírók, ezért a folyamatban lévő ügyek száma csökkent. A bíróságok munkáját nagyban segíti az új központi igazgatás. Igényt tartanak a bírák véleményére, a gyakorlattal kapcsolatos visszajelzésére. Ez a jogszabályokban esetenként már most visszatükröződik – vont mérleget Sisák Péter.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról beszélt, hogy alapos, részletes beszámolót kapott, amely a pozitívumokat és a nehézségeket is bemutatja. – A Miskolci Törvényszék országos összehasonlításban az első négyben van – értékelte a szakmai munkát. Fontos, hogy az itt tapasztalt „jó gyakorlat” máshol is hasznosuljon - emelte ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

ÉM-PGY

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában