Helyi közélet

2012.02.06. 12:57

Féltek, hogy nem tudnak hazamenni

Abaújszántó - Abaújszántón sok diák hiányzott hétfőn a szakképzőből, féltek elindulni az iskolába.

Abaújszántó - Abaújszántón sok diák hiányzott hétfőn a szakképzőből, féltek elindulni az iskolába.

A diákok több mint harmada hiányzott hétfőn az Abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskolából, tudtuk meg a tagintézmény vezetőjétől, Néposzné Gombás Katalintól. Mint fogalmazott, azt persze nem lehet pontosan tudni, hogy ki az, aki, a nehezen járható utak miatt nem jött iskolába, és ki lett beteg, de az nagyon valószínű, hogy az Encs környéki, kisebb településeken lakó diákokat a hóátfúvások tartották otthon. A hétvégén ugyanis több szülő is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a kocsi elakad a hóban, és ki kell ásni. Többen azért nem engedték gyerekeiket iskolába Hejcéről, Szalaszendről és Korlátról, mert attól féltek, hogy nem tudnak hazamenni. Az előrejelzések ugyanis további havazást és szelet jósoltak.

Érdeklődtünk egy-egy miskolci és mezőkövesdi iskolában is, de ezekben a szokásos késéseken kívül semmilyen fennakadást nem tapasztaltak az igazgatók.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában