34 év jutott nekem? Csak ennyi?

Miskolc - Volt egy borsodi muzsikus is a pénteken szerencsétlenül járt olasz óceánjárón. A kazincbarcikai születésű, de immár egy évtizede Miskolcon élő zongorista, Balogh József. Pánik, halálfélelem, barátság.

"Éppen szünetünket töltöttük és lementünk a kabinba. Ez így volt szokás, ugyanis egy óra muzsikálás után egy olasz zongorista kolléga szórakoztatta az utasokat. Mi ilyenkor tévéztünk, pihentünk." - mondja Balogh József. A muzsikus hangja érthetően feszült, ám nem keresi a szavakat, nem javítja ki magát. Olyan, mint ha egy hollywoodi katasztrófafilm felvezető képsorait vázolná."A kabinban aztán egyik pillanatról a másikra minden dőlt. Hihetetlen volt, de tényleg!" - folytatja József, aki megérezte a bajt, hiszen átélt már a múltban jónéhány tengeri vihart is, de ez más volt.

"Kialudtak a fények, mi meg a korom sötétben  a kollégákkal gyorsan felkaptuk a mentőmellényt és feljebb mentünk. Amikor meglátott minket mellényben a személyzet egy része, azt mondták, hogy semmi gond. Semmi? A hajó meg csak egyre dőlt és dőlt..."

Volt aki le akart ugrani a hajóról

József a hegedűs kollégát, barátot Fehér Sándort emlegeti. "Nincs meg... De remélem meg lesz... Akkor nyugodnék meg." Egy kis csend a telefon túlsó végén, majd elárulja, hogy ezután nem sokkal befújták a "Riadót", és úgymond pozícióba mentek. A kabinja az első szinten volt, azon az oldalán kapta a luxushajó a léket is. Feljebb kellett menniük. Feljebb, hogy kiszabaduljanak a hajó szorításából."Nem volt ekkor mentés a szó szoros értelmében, így például a szakácsokkal igyekeztünk tenni valamit. Hiszem, hogy szükség volt ránk, mert rengetegen bepánikoltak. Volt aki vinnyogott, volt aki le akart ugrani a hajóról. Próbáltuk nyugtatni az embereket, miközben mi is féltünk."

József számításai szerint legalább egy óra negyven perc telt el aközött, míg a kabinjában felfigyelt a bajra és hogy bele tudott ugrani egy mentőcsónakba és partot ért. "Dőlt a hajó, így a mentőegységek sem mertek túl közel jönni segíteni. Aztán a negyedikről visszamentünk a harmadikra. Dőlt a zongora. Minden dőlt..." A miskolci zenész zongoristát most is felháborítja, hogy szerinte azoknak, akiknek mentenie kellett volna az embereket, azok nem álltak a helyzet magaslatán. "Miközben próbáltuk nyugtatni az embereket, eszembe jutott, hogy: 34 év jutott nekem? Csak ennyi? Átvillant, hogy legalább találkozom a már nem élő szeretteimmel. Meg, hogy csak nem fog fájni és gyors lesz a fulladás... Azt mondtam magamnak: nem!"

"A barátom meg legyen élve"

A parton volt egy kis szerencséjük. A bőgős zenésztársnál ugyanis volt mobil, így gyorsan telefonálni tudtak az otthoniaknak. Sírva. "Megvagyunk, élünk!" Éjféltől reggel 8-ig a parton voltak egy szál plédben. Több ezren. Se kávé, se tea. Nagyon fáztak, de nem csak ezért remegtek. Sorolja József. 

"Mindenem a hajón maradt, amim volt. Hogy mi lesz? Remélem, hogy nem kell pereskednünk és megtérítik a kárunkat."Balogh József a táncosokkal, és zenésztársaival vasárnap este ült Rómában repülőgépre, és indult haza. 

Nem tudja hogyan tovább."Hajóra biztos, hogy nem ülök többé. Nincs az a pénz! Egy zenésznek mindig vidámnak kell lennie és maximálisan kell teljesítenie. Nem tudom. Tudja, most nem is ez a lényeg, hanem hogy a hegedűs 

kollégám, a barátom meg legyen élve. Ez a fontos!"

(Juhász-Léhi István)