2011.09.19. 12:59
Nézőpont: Erzsébet, Szabadság, Búza és Béke
<em>Bár én is Földes diákként végeztem, véletlenül sem szeretném az észt osztani a kereszteljük-e át az iskolát vagy sem vitában. Már csak azért sem, mert ez nem a puszta racionalitás, érv-érv elleni küzdelem kérdése, hanem alapvetően érzelmi, emocionális kötődések, nézetek és életutak ütközése. Tisztelek minden vitatkozót: őket legalább mélyen érdekli valami, ami közügy</em>. <strong>Kiss László jegyzete.</strong>
Bár én is Földes diákként végeztem, véletlenül sem szeretném az észt osztani a kereszteljük-e át az iskolát vagy sem vitában. Már csak azért sem, mert ez nem a puszta racionalitás, érv-érv elleni küzdelem kérdése, hanem alapvetően érzelmi, emocionális kötődések, nézetek és életutak ütközése. Tisztelek minden vitatkozót: őket legalább mélyen érdekli valami, ami közügy. Kiss László jegyzete.
Nekem erről a vitáról nem az jut eszembe, hogy kinek van igaza. Sokkal inkább az, hogy amikor a Földesbe jártam, még ott volt néhány régi tanár, aki még az egyházi gimiben is tanított. Ha véletlenül orosz óra után következő óránkon kicsúszott a szánkon egy „da”, nagyszerű, zseniális öreg tanárunk körbeszimatolt és kinyitotta az ablakot mondván: kiszellőzteti a sztyeppeszagot. De Bándi Géza tanár úr is hozzátett ezt-azt a magyar történelem tananyagához – ha már lehúzott jó pár évet egy príma orosz bányában. Nem nagyon rejtették véka alá, hogy nem szívlelik a szocializmus építését. Afféle összekacsintós dolog volt ez a diákokkal, hiszen azt tudtuk mi is, hogy „ők ott fenn” ezt tiltják, na de az ő gyerekeik is ide jártak, merthogy itt voltak a legjobb tanárok. És hát hülyének maradni már akkor sem volt igazán jó pálya…
De mit számított ez egy olyan városban, ahol az emberek makacsul Búza térnek hívták a Béke teret és Erzsébet térnek a Szabadság teret. Ja és anyám mindig a Weidlichbe ment vásárolni, meg a Meinl csemegébe, holott azok az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat valahányas számú egységei voltak – önkiszolgáló ABC! – hol volt már akkor a Meinl, meg a Weidlich valósága. Na és az istenadta nép persze neveket is adott… Szentháromság térnek nevezték a mostani Mindszent teret, merthogy ott állt a párt, a szakszervezeti székház, és a templom is. A hivatalos nevére nem is emlékszem – pedig biztos volt neki – mert vagy így hívtuk, vagy Mindszent térnek.
A legjobb neves történet ahhoz fűződik, amikor a még felfelé ívelő Miskolcon megépült egy műszaki áruház (ugye az Eszperantó téren, amit természetesen mindenki Szent Annának hívott…) és névpályázatot hirdettek rá a néhai lapomban. Príma nevek jöttek: „terülj-terülj asztalkám áruház”, „Kádár János áruháza”, „Membrán” és így tovább. Tudják mi lett a neve? Iparcikk Áruház. Zseniális, és egyszerű mint a faék. Ezt nem lehet sem elfelejteni, sem eltéveszteni, és nincs politikai áthallása sem sehova.
Ez az egész annyira tipikusan kelet-európai. Egy nyugati honpolgár meg sem értené, hogy lehet az, hogy valamit úgy hívnak, ám mégse. Magyarország már csak ilyen abszurd. Lehet ezt szeretni, sőt kifejezetten élvezni is. Csak a fizetés lehetne egy kicsit több.
