2011.07.11. 11:57
Nézőpont: Ha jön a vásár
<em>A miskolci sportcsarnok előtti tér új burkolata kifurkálásának ügye bejárta az országos sajtót is. Most nem arról akarunk értekezni, hogy vajon ki miben vétkezett, vagy nem vétkezett. Ha a burkolatot rendben helyreállítják, az ügy egy tanulsággal lezárható. Illetve nem is eggyel, hanem kettővel</em>. <strong>Kiss László jegyzete.</strong>
A miskolci sportcsarnok előtti tér új burkolata kifurkálásának ügye bejárta az országos sajtót is. Most nem arról akarunk értekezni, hogy vajon ki miben vétkezett, vagy nem vétkezett. Ha a burkolatot rendben helyreállítják, az ügy egy tanulsággal lezárható. Illetve nem is eggyel, hanem kettővel. Kiss László jegyzete.
Az első az, hogy egy közterület bérbeadása átadással, átvétellel kellene lezajlódnia: kis jegyzőkönyv hogy vették át, hogy adták vissza. Ilyen egyszerű, két ember kell hozzá.
A nagyobbik tanulság általánosabb. A miskolciak sokszor mondogatják mindenféle fórumon és traccspartin is, hogy a belváros utcái, terei halottak, nem történik semmi, bezzeg Pécsen vagy Debrecenben. Való igaz, hogy Miskolc belvárosa kihaltabb: kevés a kiülős terasz, az Operafesztivál és Kocsonyafesztivál időszakának kivételével nincs az a kellemes vásári hangulat, ami sok embert vonz.
Amikor azonban van rendezvény – és mostanában van látható törekvés arra hogy legyen – néha az okozza a bajt. A különféle szabadtéri rendezvények, vásárok és az épített környezetük finoman szólva karcosan illeszkednek egymáshoz. Igaz: a bódék, sátrak és a bennük, velük együtt alkalmazott „felszerelés” és a „logisztika” sokszor egy falusi lagzi hátsó udvarának színvonalát nem érik el. A következmények sokszor láthatók: foltok, sérülések a burkolaton, a szegélyeken, a zöldterületeken.
De ennél sokkal nagyobb gond, hogy az új tereinket is úgy tervezték, építették meg, mintha ez a természetes és vágyott használati mód nem létezne. Minden megújult terünk sokszázmillióért úgy épült, hogy ott maximum sétálgatni lehet – puha cipőben nem dobbangatva –, ne túl sokan, bicikli, gördeszka semmi, rendezvény ne nagyon, és ne ütődjünk a peremeknek, mert azok letörnek. Üljünk le, nézelődjünk ne túl erősen – azt lehet. Itt van a sportcsarnok előtti ominózus kilyuggatott tér. Miért nem gondoltak arra, hogy itt rendezvény is lenne? Nagysátorral például. Van rá technikai megoldás. Az lenne a tér legfontosabb szerepe, hogy lehessen rajta valami életszerű. Avagy a Művészetek Háza, ahol a mögötte lévő tér esetében csak arról feledkeztek el, hogy a házban produkciók zajlanak – élet – a cuccot meg teherutók hozzák, és valahogy oda kellene menniük. De a Hősök tere is olyan, mint az üveggömbe zárt műhóesés. Szép, szép, de amúgy nem sok mindenre jó igazán, alig lehet valahol leülni, a hatalmas deszkázott sziget értelmes használatára pedig érdemes lenne ötletpályázatot kiírni. Most bringáznak rajta. azt biztos nem jól viseli, de legalább történik ott valami.
Egy szóval: élő, élettel teli belváros kellene, meg olyan tervek és terek, amelyek nem önmaguknak készülnek. Hanem arra, hogy használjuk őket, legyünk ott sokan, fiatalok és öregek, bódék is sátrak is ha úgy hozza a sors és arra tervezzék, hogy ezt bírják, kiszolgálják. Még van egy terünk hátra, a legnagyobb, a legszebb, a Szent István tér, amelyet szeretnek is a miskolciak. Nem kellene elszúrni.
Két évre bezár a vár Diósgyőrben . Újjáépítik. Várat építeni – ezt könnyű belátnunk – hatalmas elszánás. Ha nem félnénk a nagy szavaktól, mondhatnánk akár hősiesnek is. Kövenként helyrerakni, amit elrontottak az évszázadok, nekifeszülni az időnek, egyszerre dőlni előre és hátra benne – míg az építmény mind inkább egykori önmaga képét ölti, és végül a múlt lép elibénk – a jövőben. Ilyen volt, és lám, ilyen is lett. Hanem: van-e értelme ennek? Bujdos Attila jegyzete.
Ki viszi és mi viszi Miskolc – de akár Borsod- hírét? A fészekrakó és egyéb nyomorszülte sztorik az esti bulvár félórákban a kereskedelmi tévékben, vagy az Operafesztivál? Fel lehet-e tenni így egyáltalán ezt kérdést? Természetesen igen. Ugyanis a valóságról van szó, amely működik nélkülünk is, csak éppen választhatunk, hogy ebben a színdarabban kiosztják nekünk a szerepeket és eljátsszuk ha tetszik, ha nem, vagy mi magunk keresünk szerepeket, nekünk jobban illőt. Kiss László jegyzete.
Tipikusan magyar történet a Barlangfürdőé. Minden adott, hogy Európa hírű és vonzású turisztikai célpont lehessen, mégsem az. Miskolc számára óriási szerencse, hogy van egy Barlangfürdője, de ez a mai napig csak többé-kevésbé kiaknázott adottság, és ezen nem segít az sem hogy, a Barlangfürdő régi önmagához képest jelentősen megújult. Kiss László jegyzete.
Nézem ezt a bizonyos „minta” villamosmegállót az Augusztus 20 strandfürdőnél, és mindig az a mondás jut eszembe, amit apai nagyapám hangoztatott, amikor valaki túl flancos, nem az életmódjához illő bármire tett szert: fiam, mondtam én nem való a parasztnak a szőnyeg… Ő ezt abszolút joggal mondhatta, hiszen ő is paraszt volt, a földet túrta egész életében. Kiss László jegyzete.
