"Az az egy fontos..." - A Reflex Szendrőládon segített

Bárdos István, a klasszikus korszakát a 70-es években élő miskolci Reflex zenekar egyik alapítója, jelenleg egy utazási iroda tulajdonosa, többször kérte az Észak segítünk rovatát: a család összegyűlt ruhaneműit hová juttathatná el, ahol igazán hasznát vennék. Többnyire nem is volt visszhangja az újságban ennek a kapcsolatnak, minthogy István nem győzte hangsúlyozni: nem azért teszi. Legutóbb elhatározta, hogy egy szívéhez közel álló hangszerről, komoly, kétmanuálos elektromos orgonájáról mondana le valakik javára, akik örülnének neki. Olyan közösséget keresett rajtunk keresztül, ahol biztosan megbecsülnék, mint annak idején a zenekar tagjai.

Az első ilyen közösség, amely bevillant, a szendrőládi „Nemadomfel Ház” volt, amelynek ünnepélyes átadásán mi is jelen voltunk. (Erről szólt korábbi cikkünk a „Nem adták fel, sőt!” címmel.) Az akkor megismert szendrőládi, mélyszegénységben élő gyerekek és gondozóik zenével, dallal, tánccal köszöntötték az akkori vendégeket, szívből jövő éneklésük belevésődött az emlékezetünkbe. A Ház vezetője, Béres Lászlóné, Erika nagyon örült az ajándék hírének, az önkormányzat segítségével sikerült is a múlt héten elszállítani a hangszereket. Így, többes számban, hiszen Bárdos István még megtoldotta egy gitárral is a szintit. Egyetlen férfi gondozójuk, Rácz István (becenevén Oszi) játszani is tud rajta, így ezentúl nem csak gitárral tudja kísérni a gyermekek énekét. Sőt, egy zenetanár is jár a Házba, így lesz min tanítani is a kicsiket.

Javaslatunkat: találkozzanak az adományozók és a megajándékozottak, mindkét partnerünk örömmel fogadta. A Reflex együttes három tagja Bárdos István, Kovács Kálmán és Báthori László felkerekedett, s meglátogatták a Házat csütörtökön. A gyerekek épp ebédhez készülődtek. Mint rendesen: közösen megterítettek, imádkoztak, s nem tudni, máskor is ilyen tempóban-e, vagy a közös program miatt, de igen hamar megebédeltek. S persze, hálaimát is mondtak érte.

A zenekar tagjain, ha jól láttuk, némi feszültség volt tapasztalható. Nemigen tudták, milyen fogadtatásra számíthatnak. Ám a húrok közé csapva, néhány taktus után megtörtént az egymásra találás. A gyerekek, felismervén a számokat, együtt énekeltek velük. „Hogy velem nem törődtél, én már nem bánom...”, aztán „Az az egy fontos, legyetek jók most...” – és sorban a többi. Legvégül, búcsúzóul, ők adták elő nekünk, csillogó szemmel a cigány himnuszt. Ám nem csak az ő szemük csillogott, de a három vendégé is. Mikor elváltunk, még ők köszönték meg nekünk a „Nemadomfel Ház” lakóival való találkozás lehetőségét!

- Szalóczi Katalin -

Korábbi cikkünk:

Szendrőládon sem adták fel, sőt!
Szendrőlád - "Megnyitja kapuit a társadalmi beilleszkedést elősegítő Nemadomfel Ház", állt a szendrőládi szerdai esemény meghívójában.