Helyi közélet

2010.10.31. 14:01

A számtanban rejlő segítség

<p>Felsőzsolca - Az állami támogatást nem veszélyezteti a csúszás, a késlekedő vállalkozók feje fölött azonban ott lóg a "kötbér kardja".</p>

Már keddi felsőzsolcai riportunkból is kitűnt: vélhetően lesznek olyan, az árvíz nyomán újjáépülő házak, amelyeket a szorosan szabott határidőre, azaz október 31-ig nem „jelentenek készre” a kivitelezők. Ezt erősítette meg a város főépítésze, Rudolf Mihály is, ám az eddigieknél jóval árnyaltabb képet festett a helyzetről.

– Én a kivitelezők pártján állok, még akkor is, ha nagyon különböző műszaki minőségű munkát végeznek – bocsátotta előre a főépítész. – Mi itt tisztában vagyunk azzal is, hogy a megyékbeli kivitelezők jobbára kivérzett helyzetben vannak, nem tudják az átvételig megelőlegezni az építkezések teljes költségét, mint például a fővárosi társaik. Épp ezért próbáltunk több kedvezményt is kiharcolni számukra, amelyek közül legalább azt az egyet sikerült elfogadtatnuk Bakondi György miniszteri biztossal, hogy 50 százalékos készültségnél megkapják (meg is kapták) az állami támogatás 50 százalékának megfelelő összeget.

Mivel számolhatnak?

– Eddig 9 házat jelentettek készre, valamennyit október 27-én. Ezzel megindulhat a használatba vételi eljárás, amely nem egyszerű procedúra. Ki kell értesíteni a hatóságokat, amelyek képviselőinek kötelezően jelen kell lenni, továbbá az illetékes szolgáltatókat is, amelyek, ha szándékukban áll, képviseltethetik magukat, ez önmagában is napokat vehet igénybe.

Azt nem tudom, hogy az idő előtti lejelentésekre mennyire volt felkészülve az önkormányzat, vagyis az első készre jelentett házak engedélyezése mikor történik meg, de számításom szerint ha a jelentések sora beindul, minthogy nem tízperces eljárásról van szó, akkor is legfeljebb naponta 6-7 ház mehet át az engedélyeztetésen – mondta el a főépítész. – Szerintem, amikor kitűzték az október 31-i határidőt, nem voltak eléggé körültekintők, nem számoltak azzal, hogy október 31 vasárnap, sőt, hogy az azt követő november 1-je is munkaszüneti nap, vagyis mindazoknál, akik október 31-ig lejelentik a házakat is csak november 2-án kezdődhet meg az eljárás.

Tehát ha mindezt figyelembe vesszük, azok közül, akik a határidőre „készre jelentenek”, s ha az eljárásnál előre veszik azokat a házakat, amelyeknél a készre jelentés valódi tartalmat hordoz, akkor a végére maradók kapnak 10-12 nap haladékot, s november 14-16-ig valóban elvégezhetik a szükséges munkálatokat. Ezzel együtt is valószínűleg lesz egy-két kivitelező, amelytől kötbér követelhető – jelentette ki Rudolf Mihály.

Nem azonos helyzetből

Kérdésünkre a főépítész beavatott: nem azonos helyzetből indultak a kivitelezők. Egyesek megengedhették maguknak, hogy napi 8 órán túl, sőt hétvégén is dolgozzanak, míg mások nem. Továbbá volt, aki már szeptember 2-án megkapta az építési területet, de szeptember 29-ig nem csinált semmit. Ezzel szemben más kivitelezők csak szeptember 15-én jutottak hozzá – érdekes, hogy mégis két ilyen cég jelentette készre az első 9 házat. Az okok után kutatva Rudolf Mihály elmondta: akadt kivitelező, amelyik úgymond túlvállalta magát, míg például az említett két cég hiába kért többet, de nem tudni miért, csak ennyire szerződtek velük.

Szalóczi Katalin

[email protected]

Mi kell a „készre jelentéshez”

Kizárólag állami támogatásból jelenleg 74 ház épül a városban, ebből 49 a Kós Károly Egyesülés tervei, a többi úgynevezett „egyéni utas” választás alapján, hagyományos vagy könnyűszerkezetes technológiával. A szerződés egyik feltétele volt, hogy a kivitelező október 31-ig „készre jelenti” a munkát, aminek alapján kiadható a használatba vételi engedély. Ehhez a következőknek kell megfelelni: legalább egy szobát már leburkoltak, a házat rákötötték a víz- és szennyvízhálózatra, működik a fűtési rendszer, használható a konyha és a fürdőszoba. Tehát például nem feltétel a burkolt előszoba, vagy a külső vakolat, ezt a határidőn túl is el lehet végezni, tisztáztuk a főépítésszel.

Mennyi a késedelmi kötbér?

Az Észak kérdésére a választ az állami támogatással épülő házakra vonatkozóan az önkormányzat közvetlen képviselőjétől, Csíky Gábortól kaptuk:

„Szerződés szerint az épület értékének naponként felszámított fél százaléka. Vagyis egy 10 millió forintos épület esetében napi ötvenezer forint.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában