Süti a tantestületnek is

A Fónagy Istvánné, Edit környezetében élők számára nem ritkaság, hogy olykor saját készítésű finomságokkal, köztük felvidéki specialitásokkal lepi meg őket.

– Ez az iskola az első és egyetlen munkahelyem, csak az elnevezése változott a 34 év alatt, no meg a beosztásom: 16 éve igazgatóként tevékenykedem. Szabadidőmben nagyon szeretek sütni-főzni, élvezem minden pillanatát. Főképp a piacra járok beszerezni a hozzávalókat, előnyben részesítem az őstermelőket. Nagyobb a bizalmam azokkal szemben , akikről tudom: saját maguk is azt fogyasztják, amit árulnak, értem ezalatt a húsokat: a baromfit, a sertést is – meséli.

Nem mindenért kell azonban pénzt kiadniuk, hiszen férjével (aki a helyi Művelődési Ház igazgatója, fotós tudósításait rendszeresen olvashatják „Ózd és környéke” oldalainkon) közösen sok mindent megtermelnek a kertben. Így a fűszerekért citromos és „sima” kakukkfűért, borsikafűért, oregánóért, kaporért, metélőhagymáért, citromfűért és sorolhatnánk, csak pár lépésre vannak a konyhától.

Csak asszonyként

– Az a különös, hogy míg férjhez nem mentem, egyáltalán nem főztem. A férjem viszont igazi ínyenc, nem sokat eszik, de roppant igényes, nem csak az ízekre, de az ételek illatára, küllemére is. Nem szakácskönyvekből tanultam meg főzni, hanem a nagymamámtól, az édesanyámtól és az anyósomtól. Ő meglehetősen elkényeztette az egyetlen fiát, hát nekem is ki kellett tennem magamért. Minthogy az első hat évben nekem sem volt más, akit dédelgessek (ezt követően született egy lányunk és egy fiunk), én is az ő kényeztetését folytattam, igyekeztem minél finomabbakat eléje tálalni. Meg is lett az eredménye: a mai napig nem készített még el magának egy tojásrántottát sem! – mondja Edit. Ám nyomban hozzáteszi: a kerti sütés-főzésben azért István is igyekszik hasznossá tenni magát.

Edit bevallja, az első 2-3 esztendőben azért nem minden sikerült úgy, mint ahogy kellett volna, de egyre magabiztosabb lett a konyhában.

Felvidéki ízek

– Minthogy a férjem édesapja és az én szüleim is a Felvidékről származtak, az áttelepítéskor kerültek Magyarországra, az ételeink között is sok a felvidéki. A család kedvence a gulyka, amelyet sokféleképp lehet elkészíteni, „diétásabb” változatban is. Vittem már ebből is a tantestületnek, nagyon ízlett nekik. Akárcsak a részeges szilvalepényem, amellyel a múlt héten vendégeltem meg a névnapom alkalmából köszöntő kollégáimat. Két gáztepsinyit sütöttem belőle, pontosan 62 szeletet: mindenkinek jusson egy. Nem először kóstolták, lehet, hogy már számítottak is rá. A különlegességét a saját készítésű részeges szilva adja. Ötliteres üvegeket használok hozzá, megmosom, szépen kimagvalom, és cukorral rétegezem. Mikor az üveg tele van, rálocsolok egy deci házi szilvapálinkát. Rácsavarom a zárófedelet, s három-négy napig a napon hagyom forrni. Na, akkor következik az én férjem, aki – ismerve a végeredményt – nagyon szívesen lehordja az üvegeket a pincébe, ahol két-három hónapig hagyjuk állni, érintetlenül. Aztán viszont megbontjuk, s készülhet belőle a részeges szilvalepény, de sült húsok mellé kompótnak is kitűnő. Nem töttyedt, fényes, ropogós marad a gyümölcs. A leve is finom, likőrszerű, csak épp az illata erősebb, mint a pálinkáé.

Az övéi már főznek

Edit már bevonta a konyhai munkába gyermekeit: Budapesten élő lányuk újfajta ételekkel is meglepi a családot, ha hazalátogat. Egyetemista fiuk is inkább egyszerűbb ételeket készít magának, megbízható alapanyagokból, mintsem a menzán étkezzen. Edit pedig azt tervezi: ha nyugdíjas lesz, receptkönyvírásra adja a fejét.

– Nem is egyet tervezek, hanem kettőt, kétfélét. Az egyik felvidéki ételek leírását tartalmazná, a másik pedig ötleteket adna. Mifelénk sok a szegény család, úgy tapasztalom, elkelnének a konyhai tanácsok, miként lehet kevésből jót és változatosat adni a család asztalára. Például egy négytagú családnak miként lehet egyszerre elkészíteni úgy egy kiló húst, hogy aztán akár tízféle étel is készülhessen belőle.

Szalóczi Katalin