Helyi közélet

2010.08.12. 10:11

Még körülbelül százan keresik a szombaton Regécnél eltűnt amerikai-magyar férfit

<p>Regéc - A rendőrökön kívül az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi őrei, valamint a környéket jól ismerő erdészek is részt vesznek a szombaton Regécnél eltűnt, 77 éves amerikai-magyar férfi további kutatásában. Az idős ember eltűnése óta, nagy erőkkel zajló keresés azonban mindeddig nem hozott eredményt.</p>

Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: amíg célszerű és indokolt addig a rendőrség folytatja az erdőben eltűnt férfi keresését. A magyar származású, amerikai állampolgár rokonlátogatásra érkezett Magyarországra. Barátaival meglátogatták a Borsó-hegyen, a 2006-ban lezuhant szlovák katonai repülőgép áldozatainak emlékére állított emlékművet, majd lefelé indultak. A visszaúton azonban terepjárójuk elakadt, a 77 éves férfi legyalogolt segítségért a közeli Regécre. Amikor látta, hogy a vontatást vállaló traktor elindult a hegyoldal irányába, maga is útnak eredt, de egy útelágazásnál rossz irányba fordult. Azóta nem látta senki.

- Független Hírügynökség -


Küldjön hírt: Folytatják a kutatást Regécnél

boon | 2010.08.11 15:05
Regéc - A keddi nap folyamán minden eddiginél többen kutattak Regéc környékén az eltűnt amerikai férfi után. - írja Olvasónk

A kutyák háromszor is jeleztek

eszak | 2010.08.11 11:51
Regéc - Még mindig nem találják az eltűnt "amerikás" magyart.

Még mindig nem találják a Regécnél eltűnt amerikai-magyar férfit

fuggetlen | 2010.08.09 13:46
Regéc - Nem hoztak eredményt a hatóságok eddigi erőfeszítései, hogy megtalálják a Regéc közelében még szombaton este eltűnt, 77 éves Késmárki Eleket. Az amerikai állampolgárságú férfit azóta nagy erőkkel keresik, a rendőrség munkáját erdészek, a környéket jól ismerő helybeliek és civil speciális mentőalakulatok is segítik.

Nem hozott eredményt az éjszakai keresés

eszak | 2010.08.09 10:08
Regéc - Bár a készenléti rendőrség hőkamerával felszeret helikopterét is bevetették, a keresőcsapatoknak egyelőre nem sikerült a szombat délután Regéc környékén eltűnt amerikai állampolgár, a 77 esztendős Késmárki Elek nyomára bukkanniuk

Járhatatlan utakon is keresik az eltűnt amerikait

szon | 2010.08.08 18:09
Regéc - Szombat este 17 óra körül kezdték a felkutatását annak az eltűnt férfinek, akit utoljára Regéc határában láttak, vasárnap este már több mint százan indultak a nyomába.

Eltűnt egy „amerikás magyar”

boon | 2010.08.08 09:10
Szombaton este nyoma veszett egy hazalátogató amerikai állampolgárnak, a 77 esztendős Késmárki Eleknek, akit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében jelenleg is nagy erőkkel keres.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában