Helyi közélet

2010.07.10. 11:30

Érettségi: csak történelemből javítottak

<p>Miskolc - Ellustultak a diákok? Vagy csak nehezebbek voltak az idei érettségi feladatok?</p>

„Idén több tárgyból is drasztikusan romlottak a diákok eredményei az érettségin” – írja az egyik országos napilap, majd számadatokkal támasztja alá állítását. Ezekből kiderül, a kötelező tárgyak közül csupán történelemből figyelhető meg némi javulás tavalyhoz képest. A kormányszóvivő azonban cáfolta az érettségi eredmények romlását. Ő is számokkal bizonyította igazát, de az összesített adatokkal és a tavalyi eredményeket nem érintve. Az Oktatási Hivatal honlapján már elérhetőek az idei adatok, így böngésztünk egy kicsit a középszintű érettségi eredményei között. Szerettük volna tudni, hogy teljesítettek a megyénkbeli diákok? Kiderült: magyar nyel és irodalomból 2006 óta javítottak, de tavalyhoz képest rontottak. Matematikából 2006 óta sokat rontottak és ugyanez a helyzet akkor is, ha a tavalyi eredményekhez hasonlítjuk az ideit. Történelemből közel azonos szinten teljesítenek a diákok, angolból viszont 2006-tól sokat javítottak, de tavalyhoz képest rosszabbak az eredményeik.

Nem baj, ha nehezebb

Az iskolaigazgatók szerint nincs szó a diákok ellustulásáról vagy képességeik gyengüléséről. Mihalik László, az Andrássy Gyula Szakközépiskola igazgatója azt tapasztalja, hogy nem romlott a tanulók teljesítménye, de nem is javult az elmúlt évek során. Szerinte az elért százalékok attól is függnek, hogy éppen milyen az érettségi követelmény. A középszintű történelem-feladatlapot például évek óta túl könnyűnek tartják a tanárok, jelezte az igazgató.

„Abból, hogy tavalyhoz képest gyengébb átlag született, nem azt a következtetést kell levonni, hogy rosszabb lett a diákok teljesítménye” – állította Arday István, az Avasi Gimnázium igazgatója. Mint mondta, magyarból például azért alacsonyabbak a százalékok, mert az idén sokkal nehezebb volt az érvelési feladat, mint az elmúlt években. Szerinte egyáltalán nem baj, ha kicsit nehezebb az érettségi, hiszen ha a diákok tudják, hogy magasabb akadályt kell átugorniuk, akkor arra úgy is készülnek.


Középszintű érettségig eredménye Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (%)

 2006.2009.2010.
Magyar nyelv és irodalom55,3562,1159,2
Matematika52,7848,6644,13
Történelem62,761,5261,91
Angol nyelv48,7562,1559,22

Forrás: Oktatási Hivatal

- Észak-Magyarország -


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában