Helyi közélet

2010.05.27. 11:26

Négyesinterjú a frakcióvezetőkkel

<p>Miskolc - A múlt héten – az árvíz miatt – elhalasztott májusi közgyűlési ülést ma tartják meg a városházán. Több mint 30 javaslatról döntenek majd a képviselők. A főbb kérdésekről a frakcióvezetőket kérdeztük.</p>

Szebeni Péter (MSZP) frakcióvezető-helyettes 

Rendőrkapitányi beszámoló
A közrend biztosítását, a közbiztonság javítását az elmúlt évben is kiemelt feladatként kezelte a városvezetés. Minden anyagi és erkölcsi segítséget megadtunk a rendőrségnek, jelentős összegekkel segítettük az eszközállomány fejlesztését. A közterület-felügyelettel, a városőrséggel és a polgárőrséggel történő együttműködés eredményeképpen lényegesen csökkent a bűncselekmények száma. Frakciónk nevében szeretném megköszönni a rendőrség kiemelkedő munkáját.

Autóbuszbeszerzés
A Bajnai-kormány által biztosított kedvezményes hitellehetőséggel élve szeretnénk az MVK Zrt. buszparkját új, korszerűbb, az utazói igényeknek és a megváltozott igénybevételnek jobban megfelelő járművek vásárlásával megújítani. Ezzel a fejlesztéssel kiválthatók lesznek azok a buszok, amelyek élettartama már jóval meghaladta a kívánatos szintet, amelyek a modern, kényelmes és költségtakarékos utas kiszolgálás követelményeinek nem felelnek meg.

Avasi ferdevillamos
Egy régi elképzelés, hogy az Avas tetejét, a pincesort, a volt vigalmi negyedet a belvárosból meg lehessen közelíteni tömegközlekedési eszközzel. Ez az előterjesztés egyfajta elképzelést mutat be, amelyet végig kell gondolni. Meg kell találni azt a megoldást, amely takarékos módon a városképbe illeszkedően, az érintett területek tulajdonosainak és a város közönségének tetsző módon tudja biztosítani ennek az igénynek a kielégítését.

Idegenforgalmi feladatterv
A gazdasági válság kedvezőtlenül érintette az idegenforgalmat is, a csökkenő jövedelmek miatt sokan visszafogják az utazásra, pihenésre fordítható költéseiket. Ennek a megváltozott igényszintnek megfelelően egy takarékosabb, visszafogottabb, a korábbi években megszokottnál azonban nem alacsonyabb színvonalú idegenforgalmi akciótervet dolgoztak ki a szakemberek.


Dr. Szinay Attila (FIDESZ) frakcióvezető

Rendőrkapitányi beszámoló
A hivatalba lépő új kormány egyértelművé tette: azonnali intézkedést követel a rendőrség állományának növelése, a közbiztonság megerősítése érdekében. A Fidesz politikusai évek óta hangsúlyozzák, hogy nem fizetett magánhadseregekre, lelkes, valódi jogosítványokkal nem bíró önkéntes szervezetekre, hanem hatékony és jól szervezett rendőrségre van szüksége a településeknek. A miskolci rendőrkapitányság beszámolóját el fogjuk fogadni, mert látjuk, hogy a nehéz körülmények ellenére is döntően szakszerű munkát végeznek városunk egyenruhásai.

Autóbuszbeszerzés
Méltánytalan az ügy fontosságához, hogy úgy kellene egy közel 4 milliárdos autóbuszbeszerzést útjára indítanunk, hogy a nyilvánosság számára nehezen hozzáférhető módon kezelnék az ügyet. A közlekedési cégünk igazgatója nem jelent meg sem a gazdasági, sem a jogi bizottság ülésén, így számos megválaszolatlan kérdésre keressük a választ a közgyűlésen, mind a villamos járműtender kudarcával és a menetrend-módosítással kapcsolatosan.

Avasi ferdevillamos
Nyolc éve hallhatjuk, hogy a szocialista városvezetés felújítja és turisztikai látványossággá teszi a történelmi Avast. Ehhez képest nem történt semmi, majd váratlanul előállnak egy közel 2 milliárd forintba kerülő városképromboló ötlettel. Frakciónk mindent meg fog tenni azért, hogy ne épüljön egy 12 méter magas betonból készült oszlopsor a patinás környezetbe. Ha az Avastetőt újra be akarják kapcsolni a város tömegközlekedésébe, akkor érdemesebb elgondolkodni a megszüntetett buszjáratok újraindításán.

Idegenforgalmi feladatterv
Átláthatatlan rendszerben költik a pénzt városmarketing címén a szocialista városvezetők. Egyrészt a hivatalban folyik egy szakfeladatokat ellátó munka, de teljesen szabályozatlan módon a Miskolc Holding Zrt. pénzeiből is részesülnek azok, akik valamilyen oknál fogva közelebb vannak a döntéshozókhoz. A nagy pénzköltésben már nem is jutott idő arra, hogy Tapolca ügyében érdemi előrelépés történjen.


Szabó Tamás (SZDSZ)

Rendőrkapitányi beszámoló
A miskolci rendőrkapitányság személyi állománya jelentős erőfeszítéseket tesz Miskolc közbiztonságának javítására. Munkájuk eredménye a statisztikai mutatók javulásában is megnyilvánul. A kis súlyú, de nagy számú vagyon elleni büncselekmények szaporodása ennek ellenére rontja a lakosság közérzetét. A közrend és köznyugalom fokozása érdekében, változatlanul, a rendőrök nagyobb személyes jelenlétét javasoljuk a közterületeken.

Autóbuszbeszerzés
A Zöld Nyíl villamos projekt megvalósítása teszi szükségessé, hogy lejárata előtt új közösségi közlekedési Közszolgáltatási Szerződést kössön a város. Ez az előterjesztés teszi lehetővé, hogy a villamos közlekedés megújítása mellett, 60 új busz beszerzésével a buszközlekedés színvonala is jelentősen emelkedjen.

Avasi ferdevillamos
Az avasi sikló, amely látványosan kötné össze a kilátót a belvárossal, ha nyer a pályázat, teljes egészében uniós forrásokból valósulhat meg. Ez az elképzelés jelentősen javítaná az Avas tömegközlekedését. Ha ez a forrás a város tömegközlekedésének más pontján is felhasználható, akkor más alternatív lehetőségek megvizsgálását is javasoljuk

Idegenforgalmi feladatterv
A 2009 évi idengenforgalmi feladattervbe foglaltak a beszámoló alapján szinte maradék nélkül megvalósultak. A városunkat felkeresők számának csökkenése mégis azt mutatja, más egyéb okokon kívűl, hogy csak magas színvonalú, egyedi programokkal lehet a látogatottságot növelni. A 2010 évi feladatterv ezt a célt szolgálja.


Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető

Rendőrkapitányi beszámoló
Mi kereszténydemokraták mindig is azt mondtuk, hogy rendnek kell lennie az országban és rendnek kell lennie Miskolcon. A legfontosabb a közbiztonság helyreállítása. Köszönjük a rendőrség munkáját. Szükség volna viszont a rendőrség megerősítésére, a rendőr anyagi és erkölcsi megbecsülésére. A statisztikák ugyan javuló képet mutatnak, viszont a miskolciak szubjektív biztonságérzete még mindig rossz. Nyilván nem véletlenül…

Autóbuszbeszerzés
Nyilván szükség van az autóbuszpark korszerűsítésére, új kocsik beszerzésére. De felháborító, hogy ez nem egy külön napirendi pont, s nem a közgyűlés kompetenciája lenne. Tiszta, átlátható, korrekt tenderre van szükség, hogy a varos számára a lehető legelőnyösebb megoldás születhessen meg. Tehát alaposabb előkészítést követelünk.

Avasi ferdevillamos
Értelmetlen, átgondolatlan elképzelésnek tartjuk. A szocialisták ingatag lábon álló, szemfényvesztő kampányötlete ez, amit szerintem ők se vesznek már komolyan. Ennyi pénzből inkább az utakat kellene helyretenni, s a meglévő buszközlekedést fejleszteni. Ésszerűbb lenne a Hideg-soron egy kisbusz járatot indítani. Ha megépülne a ferdevillamos, a fenntartása rengetegbe kerülne, nem lenne gazdaságos.

Idegenforgalmi feladatterv
A város számára az egyik kitörési pont az idegenforgalom, a turizmus lehetne. Sok ötlet volt már a várost (még) irányító szocialisták részéről, de megvalósulás, áttörés, fejlődés ezen a területen sem volt érzékelhető. A Tapolcában rejlő lehetőségek kiaknázatlanok és a strand körüli neuralgikus állapotokért Káli Sándor a felelős. A városunkba látogatókat itt kellene tartani több napra. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában