"Majdnem ötven éve várok rá..."

Negyven éve tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. Ez volt az első teátruma, és véleménye szerint már az utolsó is. Alapító tagja volt a színészmúzeumnak, annak újranyitására rendezett darabban pedig Déryné barátnőjét alakította. Ő Péva Ibolya  színművész, akinek eddigi munkáját az idén Déryné-díjjal ismerte el a város.

Mit jelent önnek ez az elismerés?

Péva Ibolya: - Majdnem ötven éve várok rá, ez az eddigi munkám visszaigazolása. 1966-ban jöttem először Miskolcra, ez volt az első színházam, valószínüleg már az utolsó is. Kulcsár Imre színész kollégám mondta, miután átvettem a díjat: „Ezt már régen megérdemelted.” Régen is vártam erre, hiszen ez az elismerés nagyon sokat jelent egy színésznőnek, mivel Déryné utodai vagyunk. 

Miskolc volt az első és az utolsó is. De miért Miskolc?

Péva Ibolya: - Budapesten jártam gimnáziumba, és az egyik osztálykirándulásunkon Lillafüredre jöttünk. Akkor szerettem bele a tájba, ami Miskolc kapuja. A vízesésbe beledobtam egy pénzérmét, azt kívánva, hogy visszatérjek még a városba. De hogy ennyire visszatérek, azt nem gondoltam. 44 éve élek itt, egy kis kihagyással, hiszen 1970-ben átcsábítottak Kecskemétre. De alig egy évad után visszatértem. 

Miért ment és mi hozta vissza?

Péva Ibolya: - 1966-ban kezdő színész voltam Miskolcon, a fizetésem kétharmadát elvitte az albérlet, nem kaptam olyan szerepeket, amilyeneket szerettem volna. Így könnyű volt átcsábítani. Kecskeméten számomra álomszerepekben játszhattam, mint például a Péntek Rézi címszerepe. Majd Miskolcról értem jött Orosz György, akkori főrendező, és ajánlottak minden jót, hogy visszatérjek. Én pedig jöttem, de be is tartották az ígéretüket. Akkor már szerencsés helyzetben voltam. Majd elkezdtem kötődni Miskolchoz, hiszen itt lettem szerelmes, itt született meg a fiam. 

Éppen előadásról érkezett, a Leander és Lensziromban és a Muzsika hangjában most is játszik.

Péva Ibolya: - Igen, nagyon nagy dolog, hogy még játszhatok. Én vagyok a nők közül a legidősebb a Miskolci Nemzeti Színházban, beleértve a személyzetet is. Elhatároztam, hogy én leszek a legtovább élő és működő színésznő, persze ha bírja az egészségem. A színház teszi kerekké az életem, nem véletlenül választottam ezt a hivatást. Az a jól eső stressz, ami előadás előtt van, az adrenalin, ahogy megemelkedik, ez hiányozna igazán. 

Mely szerepére emlékszik vissza szívesen?

Péva Ibolya: - A Major Tamás rendezte Tartuffe-re, amelyben Dorint játszottam. Minden Moliere darabban a szolgáló szerep az igazi szerep. De szerettem dolgozni a "vadabb"-nak mondott rendezőkkel, mint például Zsótér Sándorral. Ő észrevette, hogy megvan bennem az a fajta kreativitás, ami fontos a művészetben. Az ilyen rendezővel jó dolgozni, mert szeretettel, örömmel fordulnak a színész felé. Persze, hogy produkálni szeretnénk nekik. 

Mennyit változott a színház az elmúlt 40 évben?

Péva Ibolya: - Rengeteget, minden vezetőváltásnál más lett a stílusa. Hiszen hozták magukkal a saját ízlésüket, és ezt sugározták a produkciók is. Ezért is jó, hogy még mindig játszhatok, ez talán azt is bizonyítja, az én stílusom megfelelt a mindenkori változásoknak.

- Szántó Rita -