Bérkalyibák a Lyukóvölgyben

Úgy hírlik, egyesek azzal tesznek szert

csekély, de folyamatos jövedelemre, hogy az

elhagyatott telkeken kalyibákat

eszkábálnak össze, és ide

olyan szegény cigány

családokat költöztetnek be, akik

valamilyen okból jobban érzik magukat a

nagyváros árnyékában, mint

szülőfalujukban. Úgy tudjuk,

Felsőgagyról és a

szomszédos

Csenyétéről is

számos család költözött

Lyukóvölgybe, ahol ideiglenesen be

is jelentkeznek – állandó

lakcímüket viszont megtartják.

Havonta csak egyszer-kétszer térnek haza,

hogy "kifacsarják az

önkormányzatból, amit lehet",

és miután felvették

"ellátmányukat", újra elutaznak

– mondta Bogoly János,

Felsőgagy polgármestere, amikor a

jelenségről és annak okairól

érdeklődtünk tőle.

Kevés ház, sok ember –

Bogoly János ebben látja

az elvándorlás legfőbb okát.

Eddig sokan Baktakéken – a

kéki oldalon – igyekeztek fedelet

biztosítani családjuknak, de a

legtöbben ma miskolci ismerőseikhez,

rokonaikhoz költöznek albérletbe, ott

keresik a boldogulásukat, tudtuk meg a

polgármestertől.

Miskolc favellája:

Lyukóvölgy

Lyukóvölgy alacsonyabban

fekvő részein még több-kevesebb

sikerrel téliesített házak

állnak a rendezett portákon, de feljebb

már csak düledező viskók

sorakoznak a járhatatlanná

szűkülő, sáros-murvás utak

mentén. Míg néhány

évtizeddel ezelőtt az erdő

illatát lehetett itt érezni, amit

néha meg-megbolondított a parázs

fölött sülő szalonna vagy a

bográcsban lassan rotyogó

halászlé illata, addig ma a nyersfa

csípős füstjét keveri a

szél az izzó rongy szagával.

Több telken frissen felhúzott

épületek bizonyítják a

szegény ember

leleményességét. Az

építőanyagok

eklektikájában egyedül

származásuk lehet közös, a

téglák és a gerendák

valószínűleg mind "csak úgy

kerültek" valahonnan, jellemző módon a

szomszédos porták

valamelyikéről, ahol elfeledett

sírkövekként a gaz között

megbújt, mohalepte alapok árulkodnak a

szebb napokról. A vityillók

falát sokhelyütt a panelprogram

során "feleslegessé vált"

hungarocelltáblák

borítják. OSB-lapokból

frissen összedobott

házikókat is látni, ezek

is termelik a hasznot a bérbeadóiknak

– akik csak ritkán azonosak a telek

tulajdonosával.

Jobb itt, mint

otthon

Lyukóvölgyi sétánk

során összefutottunk a

mezőőri szolgálat két

munkatársával, Takács

Péterrel és Valentin

Norberttel. Köztisztasági

ellenőrzést tartottak éppen,

miután előkurjongatták az

aprócska házakban élők

valamelyikét, vallatóra fogták:

van-e a bérlőnek, tulajdonosnak

szemétszállítási

szerződése? Ilyen nem láttunk,

kukát viszont annál többet. Az egyik

házikóból egy fiatalasszony

jött elő: kiderült,

Rásonysápberencsről

költözött Miskolcra.

Állítása szerint nem a

kalyibában lakik, csak a gyerekre

vigyáz ott. Arra a

kérdésünkre, miért jött

el hazulról, azt válaszolta:

személyes okokból, amikről nem

szívesen beszél. – Jobb

itt? – kérdeztük, mire

bólintott: – Jobb –, de

hogy miért, azt már nem árulta el.

Az egyik utcácska derekán, túl a

latyakóperencián, egy népes

família gyűlik a kerítéshez,

néhány barátságos

szót váltanak velük a

mezőőrök és továbbmennek.

A portán viszonylagos rend van azóta,

hogy egyszer felszólították az itt

élőket az udvaron felhalmozott

szeméthalom eltüntetésére. Az

udvaron a roggyant falú házikóval

szemközt egy fészer áll, ebből

is füst gomolyog elő a deszkafalba

vágott, kormos szélű lyukon

keresztül, bizonyságul, hogy azt is

lakják. Csenyétei vagy

felsőgagyi cigányokat az itt

élők nem ismernek, szerintük a

Bábonyi-bércen kell keresni

őket – persze az is lehet, hogy csak a

kérdezősködő idegentől

akarnak mielőbb szabadulni.

• Rendelet a betelepülők

ellen