Állva tapsolták meg Chilében a miskolci művészt

Magyarország chilei nagykövete, a

Miskolchoz szintén sok szállal

kötődő dr. Kosárka József

gardírozta odakint. (Mint ahogy négy

évvel ezelőtt Peruban, amikor ott volt

nagykövet.) Réti

Balázs kinti sikerét több

chilei újság beszámolója is

tanúsítja. Nem igen szokás ott a

hangos tetszésnyilvánítás,

mégis, nem egyszer előfordult, hogy

állva tapsolt és vivátozott a

publikum, ráadást követelve.

(És persze azt meg is kapva.) A

művész két zenekari és

két szólókoncertet adott. Mint

mondja, jó volt látni az

előadásokon a sok – tornacipős,

lazán öltözött – fiatalt a

„felnőttek” között. A

művész nemcsak Miskolcon

oktat, tizedik éve a Liszt Ferenc

Zeneművészeti Egyetemnek is

zongoratanára. A Miskolci Egyetemre a

tanszék addigi vezetője,

Selmecziné Kincses Margit

hívta, illetve ajánlotta az egyetem

vezetésének. Ismerte oktatói

és művészi munkáját,

annak egy részét, mint ahogy

férje, a

zeneszerző-zongoraművész-dirigens

Selmeczi György is, akivel voltak

közös munkái Réti

Balázsnak.

Itteni beilleszkedésében sokat

segített kollégája, Boros

Árpád. Igencsak

ingázó életmódot kell

folytatnia, a kérdésre, hogy lehet ezt

bírni, azt mondja, még éppen

belefér. A tanszéken – így

fogalmaz – integrációra

törekszik. Arra, hogy tanárok és

hallgatók jól érezzék

magukat, egy csapatot alkossanak. Természetesen

kell bizonyos fokú szigorúság

– magyarázza –, de nagyon fontos a

szeretet. Réti Balázs

hétévesen kezdett zongorázni,

édesanyja gimnáziumban tanít

éneket és kórusokat vezet –

miként a felesége, aki augusztusban

ajándékozza meg gyermekükkel

–, édesapja matematikus és nagy

zenebarát. Három testvére van, de

csak ő választotta a zenét.

Jó pár díja van, sok-sok

országban koncertezett. Amikor a

beszélgetésben visszatérünk

Miskolcra, és

rákérdezünk az intézet

helyzetére, visszafogottan így fogalmaz:

nem igazán ideálisak az állapotok.

Már nagyon szeretnének

visszaköltözni igazi otthonukba, a

Zenepalotába.