Szezonzáró paintball-buli Csincsén

Már csak azért sem, mert az „újoncokat” rögtön az elején avatás várta. Tudtuk mind, hogy csak festékgolyókkal van töltve a fegyverek tára, mégis: izzasztó érzés volt háttal a többieknek sorfalat állni, és várni, mikor küldenek hátsón egy golyóval!

Na de túléltük ezt is, bár volt, aki elkáromkodta magát, ha érzékenyebb testrészén érte a találat. Kezdődhetett a játék!

Előbb laza bemelegítésként „fejvadászat” következett. A cél mindössze annyi volt, hogy kilődd az ellenséges csapat tagjait. Sűrűn kellett tölteni a tárat, a fiúk és (a szerzőn kívül) az egyetlen közéjük merészkedő leányzó nem kímélték egymást! Az elhagyott tanyaházak között mindenkiből előbújhatott a katona, stratéga, bajtárs, netán vadállat. Akadt, aki sortűz alá vett mindent, ami megmozdult. A pályán egymásra pakolt gumiabroncsok nyújtottak némi fedezéket – míg az ellenkező oldalról oda nem pörköltek egyet váratlanul.

Megismételhetetlen érzés volt rohanni, bujkálni védőruhában, maszkban, felfegyverkezve. Az ember ilyenkor könnyen elhiszi, hogy valóban harcmezőn van és vérre menő küzdelmet vív – esetünkben – egy zászlóért.

A száj kiszárad, a pupillák kitágulnak, az adrenalin a magasba szökik. A paintball-szezonnak a szombati bulival sajnos vége, de csupán néhány hónapot kell várnunk tavaszig, amikor a szervezők egy fergeteges, két-háromszáz fős amatőr paintball találkozóra várják azokat, akik nem ijednek meg egy kis fegyverropogástól, no meg néhány lila folttól.