"Az a mi harcunk volt"

Pataki Józseffel az ’56-os eseményekről beszélgettünk. Rögtön azzal kezdte, hogy ilyenkor, október 23–a közeledtével csaknem „szétszedik”, annyi helyre hívják, de már csak szülővárosa és egyben lakóhelye, Mezőkövesd városi ünnepségére megy el. Gondolatait azonban szívesen megosztotta lapunkkal. Annyit azért hozzátett, ne képzeljük majd nagyképűnek, de amit mond, belül valóban úgy érzi.
– ’56 nekem szent és sérthetetlen. Az a mi harcunk volt. Bár csak veszteségeink lehettek, mégis úgy érzem, azt cselekedtem, amit cselekednem kellett – fogalmazott. – A forradalmat mindig a kisemberek kezdik, de a nagyemberek végzik. Így volt ez akkor is. Mégsem értelmetlenek a forradalmak, hiszen utána változik valami. A nagyok elgondolkodnak, hiszen ők is féltik az életüket, hogy itt valamin változtatni kell. ’56 is ezt igazolja. Mert úgy már nem lehetett élni, hogy az ember éhezett, rettegett, összerezzent, ha csöngettek. Ez késztetett arra, hogy részt vegyek a forradalomban.

A párttitkár is

Arra a kérdésre, hogy érzi–e embertársaitól a megbecsülést, Pataki József úgy válaszolt: sokkal jobban érezte magát a rendszerváltoztatás előtt.
– Akkor még a párttitkár is elismerte forradalmi tetteimet, ma meg azt mondja az egyik ismerősöm, hogy ’56 ellenforradalom volt, szélhámosok gyülekezete. Pedig minden ember, aki akkor harcolt a hazáért, azt szeretné csak, hogy ’56–ot tartsák tiszteletben. A forradalom bukása után jött a teherautó, hogy menjünk disszidálni. Akkor azt mondtam, én nem megyek sehová, menjen az, aki a hazáért nem tett semmit. Most, 81 évesen azonban már megfordult a fejemben, hogy el kellene hagynom az országot.