Interjú Lakatos Attila vajdával

Lakatos Attila a cigányság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vajdája. Arról kérdeztük, tud-e valamit tenni a bűnözés – a cigányok által elkövetett bűnök – visszaszorításában. Milyen „jogosítványai” vannak? Lát-e esélyt az elharapózó cigányozás, a cigányokkal szembeni ellenérzés jogos, a bűnözőktől való félelemből táplálkozó részének, illetve az okoknak a csökkentésére?

BOON: Szemben a hivatalos megítéléssel, a jog megfogalmazásával, ön szerint van cigánybűnözés. Nem fél, hogy rasszistának mondják?
Lakatos Attila: Bizonyos fajta bűnök elsősorban a cigányokhoz kötődnek. Nem kizárólag, de zömében. Ezen nincs mit tagadni.

BOON: Ráadásul a helyzet évről-évre, hónapról-hónapra romlik. Ha jól látom.
Lakatos Attila: Most már nem hónapról-hónapra, hanem hétről-hétre, óráról-órára.

BOON: Mielőtt arról kérdezem, hogy tud-e, akar-e tenni ellene, szeretném tudni: milyen felhatalmazása van? Milyen az elfogadottsága? Mennyire „hivatalos” személy ön?
Lakatos Attila: A vajdaság ősi intézményének feltámasztását – úgy gondolom – az élet kívánta meg. Hozzátenném: amikor felkértek, hogy legyek a megyei vajda, nemet mondtam. Először, másodszor és sokadszor. Ahogy a lányom mondta: „Kell ez neked, apu?” Azután meggyőztek, hónapok alatt. Apám és nagyapám is vajda volt, és talán alkalmas vagyok a feladatra. Egyre többen ismernek a megyében, mint ahogy lényegében én is szinte minden romát ismerek. Főleg a balhésabbakat.

BOON:Nincsenek kevesen.
Lakatos Attila: Sajnos. Hívnak sokfelé, és megyek, intézkedek. Nem vagyok hivatalos személy, nem kapok fizetséget, ez így a jó, mert szemben a hivatalos cigányvezetőkkel, nekem nincsenek kötődéseim ide vagy oda.

BOON: Pontosabban?
Lakatos Attila: Pontosabban: nem jutott volna ide a helyzet, ha a roma vezetők nem a pártok szekerét tolják, hanem a szaporodó problémák valódi megoldását akarják.

BOON: Ha nem tették, miért nem?
Lakatos Attila: Hogyan szavazzon a cigány arra, aki azt mondja: sok közöttetek a bűnöző, tessék becsületesen élni, tessék dolgozni?

BOON: Ilyen egyszerű lett volna nekik?
Lakatos Attila: Nem, egyáltalán nem. De ma még nehezebb. Nincs más lehetőség, mint munkához juttatni a cigányokat. Ez kormányzati feladat. Vannak javaslataink, ezekre olyan válaszokat kaptunk, hogy nagyjából semmilyeneket. Visszatérve a roma vezetőkre, érdekvédőkre: nem konfliktusokat akarunk velük, hanem együttműködni. Mint ahogy a többségi társadalommal. Mert erőből, fenyegetve, gárdásan nem megy. Menne viszont úgy, hogy Miskolcon és a megyében erre alkalmas cigányok segítenék a rendteremtést a cigányok körében.

BOON: Afféle roma polgárőrökként?
Lakatos Attila: Mindegy, hogyan nevezzük. A lényeg: tehessék a dolgukat. A városban, a falvakban, a Miskolc környéki, fertőzött területeken.

BOON: Fegyverük is lenne?
Lakatos Attila: Isten ments! Nem is kellene. Az ő tekintélyük...

BOON: Meg az öné?...
Lakatos Attila: Hát igen... És hasonlót tudok elképzelni az iskolákban, ott, ahol a cigány gyerekek fegyelmezése meghaladja a pedagógusok erejét.

BOON: Mi kellene ehhez?
Lakatos Attila: Valamiféle felhatalmazás. Hogy ha ezek az emberek fellépnek, az ne tűnjön törvénytelennek. Hadd mondjak valamit: amikor az avatásom volt, ott volt Pelczné Gáll Ildikó és Ódor Ferenc. Nem volt ott viszont Miskolc polgármestere.

BOON: Meghívta?
Lakatos Attila: Természetesen. Azóta se találkoztunk.

BOON: Várja a meghívást?
Lakatos Attila: Mármint én? Igen. Szerintem tudnánk együttműködni.

Szabados Gábor