Helyi közélet

2008.06.25. 16:33

Hat utcában várakozni tilos!

<p>Miskolc - Új parkolási rendet alakítanak ki az illetékesek a nyári turistaszezonban Miskolctapolcán. A változástatásra azért van szükség, mert hat utcában a szabálytalanul parkoló gépkocsik ellehetetlenítik az ott lakók közlekedését.</p>

Ezt jelentette be sajtótájékoztatón Orosz Lajos alpolgármester. A részletekről Papp Tamás, a közterület-felügyeleti és település-rendészet főosztályvezetője tájékoztatott. Elmondta: az új rend kísérleti jelleggel, július 1-jétől szeptember 30-áig lesz érvényben, mely a Fenyő, az Iglói, a Szebeni, a Görömbölyi a Katona és a Trencsényi utcákat érinti. Első lépésként az említett utcákban kihelyezik a "Várakozni tilos! Kivéve engedéllyel" jelzőtáblát. Az itt elő gépkocsival rendelkező lakók természetesen parkolhatnak ezekben az utcákban, ők erre jogosító matricát kapnak az önkormányzattól, a hozzájuk érkező vendégek és látogatók pedig várakozási engedéllyel tehetik meg ugyanezt. Az engedélyeket az önkormányzat közterület-felügyeleti osztályán lehet beszerezni hétköznap 8-16 óráig a diszpécserszolgálaton (Miskolc, Szemere u. 5.). Ezt jó megtenni július 4-éig, mert ezután már büntetik a szabálytalankodókat.

Óránként 50

A zavartalan parkolás érdekében Miskolctapolcán a nem működő strand területén alakítanak ki egy 200 férőhelyes, zúzott kővel leszórt parkolót, szólt a lehetőségekről Stefán Csaba, a Régiópark Kft. igazgatója. Itt óránként 50 forintért várakozhatnak a turisták, de napijegy is váltható 500 forintért. Aki már a városrész elején leteszi gépkocsiját, az ingyen parkolhat a mai napig erre a célra kijelölt, de kihasználatlan területen. Aki viszont a barlangfürdő közelében szeretné várakozni, annak a fizetős parkolót kell igénybe vennie az Iglói utca végén. Felmerült a gépkocsi-tulajdonosok részéről az az igény, hogy nyissák meg a közeli általános iskola udvarát. Itt azonban műfüves kézilabdapályát alakítottak ki, s mint az igazgató mondta, vétek lenne tönkretenni.
Orosz Lajos a tájékoztató végén azt hangsúlyozta: az új parkolási rend kialakítása nem szolgáltatás, hanem közlekedés-szabályozó eszköz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában