Sorsok és számok

„Leszavaztuk a tandíjat” mondogatják a hallgatók. A „mumus” más néven, de ismét fenyeget. Igazuk van, ügydöntő népszavazás volt. Igaza van, az intézmények vezetőinek is, talpon kell maradni. Most, aki államilag finanszírozott képzésen tanul, nem fizet egy fillért sem. Van, aki nem is tudna, elég neki a fénymásolási költség, a drága könyvekről álmodni sem mer, kéthetente utazik haza, mert a vonat sem olcsó mulatság. Van, aki autót, lakást, „jövedelmet” kap a szülőktől, neki „csak” tanulni kell. A másik karikás szemmel próbál figyelni nappal az előadáson, mert este pultosként dolgozott.

Ha szociális alapon dőlne el, kinek való a tandíj, papíron mindenki igyekezne szegény maradni. A rektori konferencián próbáltak igazságosan dönteni: kell is fizetni meg nem is. A „rossz tanuló” fizet, a „jó” nem. Ígérik, lesz átjárhatóság. De mi lesz azzal a hallgatóval, aki eléri a „jó tanuló” átlagát, de mégsem fér bele a „nem fizetős” keretbe? Itt a számokon és nem a sorsokon lesz a hangsúly. Mi lesz, ha több jó tanuló lesz, mint, amit elbír a keretszám, mint amennyit "beterveztek"? Sosem hittem a kitűnő tanulókban. Vannak kiváló elmék, versenyeken nyernek, mélyre ásnak, egy-két területen, de nem jók mindenből. Az ilyenek szoktak maradni az egyetemen, kutatnak, felfedeznek, kiteljesednek, persze csak akkor, ha esélyt kapnak rá...

JA

Kapcsolódó cikkek: