Mérleg

2024.01.13. 15:30

Kevesebb tűzben többen haltak meg tavaly vármegyénkben

Összesen 6396 riasztás a katasztrófavédelemnek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ebből több mint kétezer Miskolcon, csaknem háromezer műszaki mentés, huszonöt elhunyt és 348 sérült ember – összegzés a tavalyi évről.

Horváth Imre

Tűtoltóink helytálltak tavaly

Fotó: TÓTH IMRE

2023-ban összesen 6453 lakástűz keletkezett hazánkban, 961-gyel kevesebb, mint 2022-ben, ami 13 százalékos csökkenést jelent. Az év folyamán 76 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 

A lakástüzekben 83 ember vesztette életét, 9 emberrel kevesebb, mint 2022-ben. Átlagosan négynaponta követelt áldozatot lakástűz. Decemberben volt a legtöbb tragikus kimenetelű eset, abban a hónapban 16-an vesztették életüket. Júniusban egy ember halt meg ilyen lakástűz következtében. A kigyulladt lakóházakban 553 ember sérült meg, 82-vel kevesebb, mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt.  

A lakástüzek eloltásához 12 655 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltóknak összesen 4 392 órára volt szükségük az oltáshoz. A leghosszabb beavatkozás 18 órán át tartott: április 6-án egy 350 négyzetméteres, nádfedelű családi ház égett Kápolnásnyéken. 40 tűzoltó 9 járművel akadályozta meg, hogy a lángok a szomszédos istállóra és garázsra átterjedjenek. 

Elektromos hiba és nyílt láng az okok élén 

2023-ban 696 lakóépület vált tűz miatt lakhatatlanná, ezekből 2031 embernek kellett kiköltöznie. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 309 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos probléma, nyílt láng használata, a fűtési rendszer hibája, főzés, dohányzás, egyes esetekben pedig avar- vagy szemétégetés vezetett tűzhöz. 155 lakóház tüzénél merült fel a szándékos gyújtogatás gyanúja. A legtöbbször a konyhában (1209), kéményben (749), illetve hálóban (640) csaptak fel a lángok. 

A 6453 tűzzel érintett ingatlan közül csak 16-ban volt füstérzékelő, ami az esetek 0,2 százaléka. Ahol volt ilyen készülék, ott nem történt tragédia, nem sérült meg senki, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett. A nagyobb tüzek megelőzésének a legjobb módja, ha otthonra füstérzékelőt vásárolunk, amely a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni. 

2023-ban 1132-szer riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 102-vel kevesebbszer, mint 2022-ben. 261 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, 56-tal többen, mint egy éve. Az év során 15 ember vesztette életét a mérgező gáz miatt, néggyel kevesebben, mint tavaly. Az érintett ingatlanok 85 százalékában volt szén-monoxid-érzékelő. 

Mozgalmas volt vármegyénk tűzoltóinak az év 

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 2023-ban 6396 riasztást kaptak a tűzoltók, ebből 2060-at Miskolcon. A beavatkozást igénylő esetek közül magasabb volt a műszaki mentések száma, ilyen típusú munkára 2962 alkalommal, míg tűzoltásra 1762-szor volt szükség. A leghosszabb beavatkozás 29 órán át tartott: júniusban, Hejőpapi határában egy hulladéklerakóban keletkezett tűz. A káreset felszámolásában a tiszaújvárosi, a miskolci, a mezőcsáti és a mezőkövesdi tűzoltók is részt vettek. 

Az előző évhez képest a lakástüzek száma 18 százalékkal csökkent. 581 esetben csaptak fel a lángok lakóingatlanokban, azonban eggyel több, összesen nyolc ember vesztette életét lakástűz miatt, valamint 43-an sérültek meg. Tűz következtében további két ember közúton vesztette életét és nyolcan sérültek meg egyéb helyszínen. 

A lakástüzek eloltásához 976 tűzoltóautót riasztottak, a tűzoltók munkáját 39 alkalommal nehezítette, hogy gázpalack is volt az égő épületben. A tűz pontos keletkezési körülményeinek tisztázása érdekében 30 lakástűz után indult tűzvizsgálat, az eljárás megindításának oka az esetek harmadában bűncselekmény gyanúja volt. A tűzvizsgálat 11 esetben nyílt láng használatát állapította meg a tűz keletkezésének okaként. 

Nem halt meg senki mérgezésben 

A kéménytüzek száma némiképp csökkent az előző évhez képest: 104-szer riasztották a tűzoltókat, ebből 85 alkalommal volt szükség tűzoltói beavatkozásra. 855 esetben szabad területen keletkezett tűz, a száraz növényzetet érintő tüzek szinte minden esetben emberi mulasztásra vezethetők vissza.

Műszaki mentéshez 2962 alkalommal vonultak a tűzoltók, legtöbbször fakidőlésekhez (904 esetben), illetve közúti balesetekhez (585 esetben). Műszaki mentést igénylő káreseteknél tizenöten haltak meg és 297-en sérültek meg az év folyamán. 

Szén-monoxid miatt 51-szer riasztották a tűzoltókat, másfélszer többször, mint 2022-ben. Az érintett ingatlanok közül 47-ben használtak szén-monoxid-érzékelőt, ennek is köszönhető, hogy halálos áldozatot nem követelt a mérgező gáz. Sérülést, valamilyen mértékű mérgezést két eset során összesen heten szenvedtek, egyik otthonban sem működött érzékelő. 

Több érzékelő, nem csökkenő kamuhívások 

Kedvező tendencia, hogy egyre több otthonban használnak szén-monoxid-érzékelőt, ezzel megelőzhetők a tragédiák. Szén-monoxid akkor keletkezik, ha zárt térben nyílt láng ég és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Bármilyen nyílt láng forrása lehet a mérgező gáznak, függetlenül attól, hogy fűtenek, főznek, vagy vizet melegítenek vele. A füstérzékelők alkalmazása azonban még kevésbé elterjedt, holott a berendezés már a tűz kezdeti fázisában jelez, így megelőzhetők a nagyobb tüzek és elkerülhetők a sérülések, halálesetek. 

Bár a szándékosan megtévesztő jelzések száma csökkent, 2023-ban még mindig 95 esetben, vagyis átlagosan minden negyedik napon érkezett egy segélyhívás, amikor a bejelentő szándékosan félrevezette a tűzoltókat. Ennek veszélye, hogy valós segítségkérés esetén vagy később, vagy távolabbról érkezik a segítség. A 112-es segélykérő központba érkező, titkosított számokról indított hívások is azonosíthatók: a készülék helye meghatározható, a beszélgetéseket minden esetben rögzítik, így a hívást indító visszakereshető és felelősségre vonható. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában