Baleset

2022.10.24. 14:50

Kigyulladt egy motor az M30-as autópályán Miskolc irányában – Frissítve: elhunyt a motorkerékpárt vezető férfi

A baleset hétfő délután történt.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Frissítés

A rendőrök a baleset szemléjét és a műszaki mentést 18 óra 10 perckor befejezték, az érintett útszakasz forgalma ismét zavartalan.

Vezessenek óvatosan!

---

Frissítés

A rendőrök lezárták a Miskolc irányába tartó útszakaszt Kistokaj és Miskolc között.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. október 24-én 14 óra körül egy férfi közlekedett motorkerékpárjával az M30-as autópályán. Miskolc irányába haladt, amikor – a város közelében – az autópálya 24. kilométerszelvényben elvesztette uralmát a járműve felett, felborult és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A rendőrök a helyszínelés idejére az út balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat a Kistokaji lehajtónál terelik el – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

---

Kigyulladt egy motor az M30-as autópályán, a 24-es kilométernél, Miskolc irányában. A miskolci hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - közölte a katasztrófavédelem.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában