kábítószer-kereskedelem

2021.02.16. 11:00

Majdnem tökéletes terv a drogcsempészetre

Kamionba rejtve szállították a kábítószert Spanyolországból, a sofőr tudta nélkül.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a két férfit, akik egy kamionba rejtve több kilogramm kábítószert csempésztek Magyarországra 2018-ban.

A bíróság által megállapított tények szerint a vádlottak ketten életvitelszerűen Spanyolországban tartózkodtak. Megállapodtak, hogy kábítószert csempésznek Magyarországra, és azt itthon értékesítik. Az egyik vádlott – a gépkocsivezető tudta nélkül – a Spanyolországból ide tartó kamion rakterében elrejtette a több kilogramm hasis gyantát és kokaint, majd hazautaztak, és itthon várták a kamiont. 2018. augusztus 6-án arra a miskolci telephelyre mentek, ahol a kamion tartózkodott. Akkor érték tetten őket, amikor a sofőr figyelmét elterelve éppen kivették az elrejtett táskát.

A bíróság az I. rendű vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben

a vádlottak és a védők fellebbeztek, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában