gondatlanság

2020.12.18. 09:30

A padlón hagyott forró levesbe esett a kisgyermek

Elítélte a törvényszék a gondatlan nagynénit a borzalmas eset miatt.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A Miskolci Törvényszék tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a vádlottal szemben, akinek gondatlansága miatt esett a forró levesbe az ötéves gyermek egy borsod megyei településen. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott nő a gyermek édesanyjának a testvére, aki már többször vigyázott unokahúgára. Május 1-jén is vállalta a gyermek felügyeletét. A vádlott a lakás konyhájában levest főzött egy 20 literes edényben. Amikor az étel elkészült, a forró edényt a tűzhely mellé, a padlóra tette kihűlni, annak ellenére, hogy az ötéves unokahúga is a helyiségben, a konyhaasztal mellett tartózkodott. A gyermek ki akart menni a konyhából, elindult az étel irányába, azonban megcsúszott és beleesett a forró levessel teli edénybe. A vádlott azonnal segítséget kért a férjétől, a gyermeket levetkőztették, hideg víz alatt hűteni kezdték a testét, majd értesítették a mentőket. A gyermek a felsőtestén, a végtagjain, a nyakán és az arcán, összességében a testének 58 százalékán II. és III. fokú életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. A bíróság a vádlottal szemben életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztés büntetést szabott ki. A büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában