Kegyetlen emberölés

2020.11.16. 13:00

Beismerte az emberölést

A Miskolci Törvényszék a hétfői napon tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás miatt indult büntetőeljárás.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat tartalma szerint a sértett egyedül élt ózdi lakásában, ahol rendszeresen látogatta férfi ismerőse. A férfi ismerős élettársa tudomást szerzett a kapcsolatról, ezért a sértett lakására indult. Eközben találkozott a vádlottal, akivel együtt mentek a sértetthez. A lakásban a sértett, a vádlott és a további jelenlévő személyek vitatkoztak, majd a vádlott és ismerősei elhagyták az ingatlant. Másnap a vádlott visszament a sértetthez, akitől kérte, hogy adja át részére az előző napon egyikük által a lakásban hagyott telefont. A sértett a vádlott kérését megtagadta, ezért a vádlott arcon ütötte a nőt, majd magához vette a telefont és távozott a házból. Később a telefont 5.000.- forintért eladta egy általa látásból ismert személynek.

Másnap a vádlott ismét elment a sértetthez, aki kérdőre vonta a férfit a telefonnal történtek miatt. Erre a vádlott a sértettre támadt: fején, testén ököllel, tenyérrel ütötte a nőt, aki a konyha padlójára esett, orra, arca vérzett; azonban a vádlott tovább bántalmazta, testszerte rugdosta, legalább harminc alkalommal megütötte, megrúgta őt. A sértett azt mondta a vádlottnak, hogy „száz évet fogsz ülni te köcsög”, mire a vádlott kiment a házból, a vérző sértettre zárta az ajtót, majd Budapestre utazott. A sértettnek az arca, nyaka, mellkasa és hasa sérült, arckoponya-, borda- és szegycsont törése keletkezett, számára a bántalmazás jelentős testi, lelki szenvedést okozott. A sérülések következtében a sértett a helyszínen elhunyt.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, ezért a bíróság decemberben tárgyalást tart az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában