baleseti statisztika

2020.08.02. 17:30

Ittas sofőrök a volán mögött

Míg országosan kevesebb, addig megyénkben több balesetet regisztráltak az év elején.

Horváth Imre

20200317 Endrefalva Két személygépkocsi ütközött össze. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt március 17-én délután a 22-es számú főút 46-os kilométerszelvényénél. Az elsődleges adatok alapján az Endrefalva és Szécsény közötti útszakaszon eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két személygépkocsi. A balesetben két személy sérült meg. Fotó: Hegedűs Márk HM Nógrád Megyei Hírlap

Forrás: Illusztráció/MW

Fotó: Hegedűs Márk

Az MTI frissen megjelent baleseti statisztikái alapján az elmúlt 14 évben előbb csökkent, majd nagyrészt stagnált a személyi sérüléssel járó, közúti közlekedési balesetek száma. Ha az első negyedéveket vesszük figyelembe – amelyre vonatkozóan már idei adatok is rendelkezésre állnak –, akkor az látszik, hogy míg 2007-ben ez az országban 4277 esetet takart, addig 2010-re háromezer alá csökkent. Bár 2014, 2015, 2016, 2018 és 2019-ben háromezer feletti esetről beszélhetünk, addig idén 2880-nal a 14 év harmadik legalacsonyabb számát könyvelhettük el.

Baleseti gócpont

Ez abból a szempontból különösen érdekes, mert a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője áprilisban éppen arról beszélt az első negyedév adatai alapján, hogy megyénkben a halálos esetek száma jelentős mértékben csökkent ugyan, azonban az előző év első háromhavi adataihoz képest a sérüléses balesetek száma emelkedő tendenciát mutatott.

Megnéztük, miként alakultak a balesetek az év első két hónapjában, a rendőrség baleseti térképtárának adatai alapján. Megyénkben 263 személyi sérüléssel járó eset fordult elő. Ebből halálos személyautó-baleset három volt, súlyos személyautós eset pedig 24. Motorkerékpáros, kerékpáros és gyalogos nem hunyt el közlekedési balesetben a két hónap alatt megyénkben, szerencsére autóbuszos és teherautós halálos baleset sem történt.

Baleseti gócpontként a térkép Miskolcot és környékét jelezte, itt tartalmaz a legtöbb, 46 esetet január 1. és március 2. között. Baleseti gócpont a 26-os út mellett a 27-es is.

A 3-ason teljes hosszában elosztva jelzi a térkép a baleseteket, míg a 37-esen a gócpont több balesettel a főút „felső fele”, vagyis a Sátoraljaújhelyhez közelebb eső rész, a határtól visszafelé, Olaszliszkáig.

Március 5. és június 4. között összesen 212 személyi sérüléses baleset volt megyénkben, ami még úgy is jól mutatja az év első két hónapjához képest a visszaesést, hogy már tartalmazza a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések enyhítése miatt megugrott esetek számát is. Ebből egy halálos eset történt személygépkocsival, illetve egy motoros éppen a megyehatáron vesztette életét.

Halálos és súlyos

A friss adatokat böngészve az látszik, hogy május 2. és július 1. között 241 személyi sérüléssel járó baleset történt megyénkben, ami emelkedő a korábbi két hónaphoz képest, de nem éri el az év első két hónapjának adatait. Ez valahol érthető abból a szempontból, hogy a korlátozások közben megszűntek ugyan, viszont itt a nyári szünidő, ami jelentősen csökkenti a közlekedésben részt vevők számát.

Halálos eset hat történt ebben az időszakban, három személyautóval, egy-egy motorkerékpárral, kerékpárral és gyalogost érintően. Súlyos sérüléssel járó összesen 44, két teherautóval, személyautóval húsz, motorkerékpárral tizenegy, kerékpárral hét, míg gyalogost érintően négy. Tehát a halálos és a súlyos esetek viszont magasabbak az előző hónapokhoz képest. A baleseti gócpontok nem változtak: Miskolcot, illetve a fő közlekedési utakat jelöli a térkép, vagyis a 3-as, 26-os, 35-ös és 37-es utat.

Az alkoholteszt jelzett

A legfrissebb adatok szerint egyébként a megye útjain július 20. és 26. között hetvenhat közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben az ittas sofőr volt a vétkes.

A járőrök az adott időszakban ugyanakkor harminckilenc ittasan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak. A forgalomból kiállított sofőrök közül huszonegy esetben az alkoholteszter bűncselekményi kategóriába tartozó értéket mutatott.

(A borítóképen: Megyénkben több balesetet regisztráltak az év elején)

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában