Polgárőr Nap

2019.08.05. 16:00

Elismeréseket adtak át polgárőröknek Arnóton

Arnóton rendezték az I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Regionális Polgárőr Napot.

Dr. Üveges István az emlékplakettel

Fotó: Bujdos Tibor

Az elmúlt évben több olyan kezdeményezés született a polgárőrök részéről, amik járási és regionális kapcsolatokat igyekszenek erősíteni. Ezt a törekvést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége is támogatta, így Arnóton rendezték meg az I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Regionális Polgárőr Napot. Dr. Üveges István, Arnót polgármestere köszöntötte a megjelenteket a rendezvényen. Beszédében kitért rá, hogy Arnót az egykori Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyék határán fekszik, vagyis történelmi helyen rendezték meg a programot.

 

Csöbör Katalin ország­gyűlési képviselő elmondta, a polgárőrök önkéntes munkája nélkül nem élhetnénk ilyen nyugodtan és biztonságban a térségben. Több együttműködési szerződést is aláírtak a polgárőrök egyéb szervezetekkel az ismerkedés és a közös munka jegyében.

Díjazták a befektetett munkát

Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke így nyitotta meg a rendezvényt:

– Mindig büszkék vagyunk arra, amikor egy-egy településen azt lehet mondani, hogy ez a település egy élhető hely. A célunk, hogy Borsod megyében valamennyi település élhető és biztonságos legyen.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hozzátette, Borsod megye a polgárőrségnek egy igen fontos bázisa, mind létszámilag, mind minőségi mutatók tekintetében. Az ünnepség során számos jutalmat is kiosztottak, így többek között dr. Üveges István is kapott egy emlékplakettet. A hivatalos rész mellett hangsúly került a szórakozásra is: főzés, számos közösségi program és vetélkedő tarkította a rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában