Helyi gazdaság

2010.11.10. 15:15

Tovább csökkent a napi fogyasztási cikkek forgalma

<p>Augusztus végéig a magyarországi napi fogyasztási cikkek forgalma 0,2 százalékkal volt kisebb, mint 2009 azonos időszakában, különösen a ruházatra, utazásra és kultúrára fordított összeg mérséklődött - derül ki GfK Hungária felméréséből.</p>

A vásárlók körében nőtt az ár-érték arány iránti figyelem és az akciós újságok jelentősége.

Lényegében stagnált, kis mértékben, 0,2 százalékkal még csökkent is a napi fogyasztási cikkek forgalma az év első nyolc hónapjában 2009. azonos időszakáéhoz képest a GfK Hungária felmérése szerint. A legnagyobb csökkenés a ruházati, turisztikai és kulturális kiadások terén volt megfigyelhető.

A forgalom növekedésének eddigi elmaradása annak is következménye, hogy a háztartások költési szerkezete átalakult: többet takarítanak meg, illetve hiteleiket törlesztik. Emellett az emberek még jobban odafigyelnek a jobb ár-érték arányra és az akciós újságokra. A válság kellős közepén a kereskedők nagy reklámokkal igyekeztek fenntartani a forgalmat, mostanra ez az aktivitás csökkent, ennek ellenére az év első nyolc hónapjában a két évvel korábbihoz hasonlóan a megvett élelmiszerek és háztartási vegyi áruk értékének 28 százaléka származott promóciós vásárlásokból. Jelentősen növekszik a kereskedők által kínált hűségkártya-programok súlya.

A GfK szerint a 2015-ig tartó években a realista-optimista forgatókönyv alapján először határozott piacbővülés következik, majd 2012-től 3 százalékon stabilizálódó fogyasztásnövekedés várható. Nem zárható ki újabb válság kitörése, ami mélyebb lenne a 2009-esnél, és elsősorban a kereskedők saját márkás termékeit sújtaná legnagyobb mértékben.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!