2023.10.05. 16:37
Mesehősök bőrébe bújhattak a kisiskolások - (fotók, videó)
Háromszáz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei első és második osztályos általános iskolás diákot láttak vendégül a vármegyeháza Dísztermében, ahol a Borsodi Madárka című könyvvel ismerkedhettek meg a kicsik játékos formában.
Fotó: Soós Péter
Gólyalábasok fogadták csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeháza előtt a kisiskolásokat: szerencsét ígértek azoknak, akik hosszú lábuk között bújnak be a nagykapun. Bent zenekar és mesemondók fogadták őket, akik egyből bemelegítették őket némi kérdezz-felelekkel. A központi téma a Borsodi Madárka című kötet volt, melyet szerdán mutattak be szintén a díszteremben.
A program legizgalmasabb pontjaként egy lányt és fiút hívtak ki a publikum elé, hogy mesehősnek öltözve szálljanak szembe Eszterrel (a kötetben szereplő meséket összegyűjtő, válogató és újramesélő Zámborszky Eszter – a szerző), aki időközben gonosz boszorkává változott. A zenés-prózás mesejáték után közös körtánccal zárult az elsősök és másodikosok vidám bő félórája. A nap során kilenc vármegyei általános iskola tanulója vehetett részt a különleges eseményen többek közt Abaújszántóról, Mezőkövesdről vagy éppen Miskolcról.
Interaktív mesebemutató a vármegyeházán 2023.10.05.
Fotók: Soós PéterA Borsodi Madárkából a vármegye minden óvodája és könyvtára kap egy-egy példánnyal.
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- Anyák napi koncertet adott a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar (fotók, videó)
- Nyüzsgő tömeg a májusi régiségvásáron (fotókkal, videóval)
- Virágzó fenyőfa? Egy hónapon át még gyönyörködhet benne (fotók, videó)
- Veteránautók vonultak fel a miskolci főutcán (videóval)
- Remek hangulat a miskolci belvárosban a régiségvásáron (videóval)