Túra

2022.10.01. 07:00

Térkép nélkül sehová!

Eltévedni a Bükkben? Ha betartjuk a szabályokat, ez aligha lehetséges.

Detzky Anna

Az erdőjárásnak is megvannak a szabályai

Fotó: Shutterstock

Két barátnő eltévedt a Bükkben. A minapi eset nagy visszhangot kapott a sajtóban. Egyikőjük férje aggódva riasztotta a rendőrséget. A két nyugdíjas korú nő, akik időközben szét is váltak, csak a rendőrök segítségével tudtak biztonságban hazajutni. 

Gyakorlott természetjárót kérdeztünk róla, hogy miképpen kerülhető el, hogy eltévedjünk kirándulás közben.

– A legfontosabb alapszabály az, hogy térkép nélkül nem indulunk útnak. Ez a térkép lehet papír alapú és digitális is. Fontos, hogy minél frissebb legyen, hiszen változások mindig vannak a turistaút-hálózatban – hangsúlyozta Bernáth Marietta, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség elnöke. – Ma már az okostelefonok térhódításának köszönhetően nagyon sok mobiltelefonra is letölthető navigációs alkalmazás szintén rendelkezésre áll. Bár arra figyelni kell, hogy ezeket offline üzemmódban is lehessen használni, hiszen nincs mindenhol térerő. Ilyenkor a telefonra letöltött térkép és a beépített GPS helymeghatározásának köszönhetően tudja a túrázó, hogy éppen hol tartózkodik. A hagyományos iránytűk, tájolók ugyancsak segítséget jelenthetnek a tájékozódásban, ha valaki tudja, hogyan kell ezeket használni.

Maradjunk a jelzett úton!

Ha jelzett turistaúton haladunk és odafigyelünk a jelzésekre, kevés rá az esély, hogy eltévedjünk a Bükkben.

– A Bükk-hegység nagy része Natura 2000-es terület, azaz fokozottan védett. Ez azt is jelenti, hogy nem szabad letérni a jelzett ösvényekről, amit több helyen táblák is jeleznek az erdőben. Aki mégis így tesz, az természetvédelmi szabálysértést követ el és a természetvédelmi őr lefülelheti. A turista utak kilencven százalékának jelzései  azonban teljesen felújított állapotúak az elmúlt öt évben. Legalábbis a megyénkre eső részen biztosan. Ezt azt jelenti, hogy a turista jelzéseket legalább 80-100 méteres sűrűséggel festjük. Amikor van egy útelágazás, mindig kell hogy lásson a kiránduló egy behívó és egy úgynevezett megerősítő jelzést. Hogyha pedig változik valami, azt a helyszínen ki szoktuk írni. Szoros együttműködésünk van a turista térképek kiadójával. Egy-másfél éves frissítéssel mindig nyomon követik az újításokat, azaz új térképeket adnak ki. Hogyha ennek ellenére mégis eltéved valaki, vagy elveszíti a jelzést, akkor a legjobb, amit tehet, ha visszafordul. Majd ugyanazon az úton, amin jött, visszamegy az utolsó jelzésig. Ez leginkább olyankor fordulhat elő, ha kerülnünk kell, mert mondjuk fa kidőlések torlaszolják el az utat. Továbbá, ha a fakitermelés miatt kivágják a jelzett fát. Legtöbbször erre az erdészet odafigyel, ha mégsem, akkor minél hamarabb igyekszünk pótolni a hiányzó jelzést – fejtette ki a megyei természetjáró szövetség elnöke.

Megfelelő felszereléssel

Ősszel már korábban sötétedik az erdőben és kezdődik a vadászati idény.

– A legfontosabb felszerelések egy kiránduláshoz: a térkép, a feltöltött állapotú mobiltelefon, lehetőleg tartalék akkumulátor is, fejlámpa, elemlámpa működő elemekkel, meleg ruházat, esőkabát, elegendő, tápanyagban gazdag enni és innivaló, hűvösben meleg tea. A túrabot nem feltétel, de könnyebbséget jelent az emelkedőkön és csapadékos időben, amikor csúszós a talaj. A kezdő táv 10 kilométer alatt ideális. Akik nem tudnak kellő biztonsággal tájékozódni az erdőben, azok inkább csak tapasztalt túravezetővel, illetve túracsoportokkal induljanak útnak. Egy idő után ehhez is meg lehet szerezni a jártasságot a térkép nyomon követésével, amikor már akár önállóan is neki lehet vágni a természetnek. Célszerű, hogy ilyenkor is legalább egy ember mindig legyen, aki tudja, hogy hová mentünk, milyen útvonalon, mennyi időt tervezünk kint tölteni és mikor lehet minket visszavárni. A legjobb, ha megérkezéskor is jelzünk neki. Sosem szabad napnyugta után az erdőben maradni, főleg ilyenkor hűvösebb időszakban. Arra is oda kell figyelni, hogy szeptemberi időszakot követően már vadászati idény van. Az Északerdő Zrt. korlátozza az erdőlátogatást. Most például a Dél-Bükkben, emellett a Zemplénben és a Gömör-Tornai Karszt területén, ahol például 9 és 16 óra között lehet az erdőben, kizárólag a jelzett útvonalakon tartózkodni – hívta fel a figyelmet Bernáth Marietta.

Egyedül nem biztonságos

A régóta túrázókkal is történhet baleset az erdőben, ezért jobb, ha többen indulnak útnak.

– Amennyiben valaki egyedül túrázik, annak mindig nagyobb a kockázata. Ha baleset történik és nincs térerő, akkor nem tud segítséget hívni. Gyakorlott túrázóként is megtörtént velünk, hogy december elején a Mátrában kirándultunk hárman a férjemmel és az anyósommal. A párom édesanyja megcsúszott a jeges úton, elesett és eltört a lába. Ezt követően egyáltalán nem tudott tovább menni és az erdő közepéről kellett menteni. Hogyha egyedül lett volna, lehet, hogy meg is fagy a hidegben, mire kiér a segítség. Ilyenkor mindig a 112-es segélyhívót érdemes hívni, mert ők azok, akik a leggyorsabban tudnak intézkedni. Ezt követően a hozzátartozókat is értesítsük – javasolta a természetjáró.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában